Sziget-napló // 3.nap // 2013.augusztus 9.

3.nap

Harmadik nap, péntek, s egyre közeledünk a végéhez. E sziget nap picit lagymatag volt, talán csak azért, mert a negyven fokból hirtelen húsz lett, de a végére az idei fesztivál egyik legjobb koncertjén lehetett részt venni! Na de menjünk csak sorba…

16:00 – Monophona. A Balaton Sound, party arénában.
18:00 – Dry the river , aztán 19:50 – Little Boots, az A38 színpadon.
21:30 – BLUR, a nagyszínpadnál.
22:00 – Irie Maffia, a magyar színpadnál.
23:30 – WOODKID, szintén az A38 színpadján.

A Woodkid volt az, amit a legjobban vártam. Imádom azt az embert. Imádom a zenéit. Imádom egyszerűen az egész személyiségét, bár buta szó, mert nem ismerem személyesen élőben barátilag, de akkor is egy szenzációs ember lehet. A koncert? Fenomenális. Bár pont aznap volt vihar megjósolva, minden másodpercben fújt a szél, gallyak estek le a legváratlanabb pillanatokban az ember fejére, de kit érdekelt?! Programok voltak, hangulat volt, s csak ez számít. A CircueduSzigetbe futottam bele, pont az A38-al szembe, és egyszerűen több magammal együtt, muszáj volt megállni és nézni és fotózni. Akrobata mutatványok, hangos zene, komplett színházi előadás. A fényképezőgépek csak kattogtak, az előadás csak pörgött, néhol szó szerint is. Átpörgés a komfortzónán. Na de tíz perc belőle, s mondtam, hogy most már aztán elég volt, irány a Woodkid! Sorállás. Ekkora tömeget még egyik sátor előtt sem láttam, akik be akarnak jutni a koncertre; tömeg, ami lépésbe ment. Öt perc ilyen, s sikerrel vettük az akadályt, beértünk! A sátorban, pedig nem kicsi, már dugig volt, mindenhol ember emberhátán, valahogy előrefurakodtam vagy inkább nagy szóval is, de középre. S átadtam magamat a zenének. Franciák körülöttem, idén (is) rengeteg francia volt.
Átadtad magadat neki. Ahogy a Quimbynél énekled önkívületben a ‘megadommagammagammegadomneki’-t, itt most teljesen át is éled. Nincs olyan, hogy nem veszel el a sötétségbe, a hangzavarba, a szavak és zene erdejében. Ugrálni kezdesz akkor is, még ha úgy mész oda, hogy te tuti nem fogsz. Woodkid, az Woodkid. Év szenzációs koncertje, s remélem a szervezők is látták a tömeget itt, így jövőre is elhívják, ő meg elfogadja! :3

http://www.youtube.com/watch?v=3qdX-ZLmIr4
eléggé saját Woodkid. Látni… De érezd.

Ez a nap olyan volt, mintha a múlt mögém lopózott volna, hogy fejbe kólintson. Vagy legalábbis figyelje a lépéseimet, a szavaimat, a viselkedésemet egyes mozdulat, egyes mondat után. Átmentem-e a vizsgán? A Woodkid koncert volt a nyereményem, az a felszabadultság amit kaptam, hogy ‘igen, megváltoztál, igen, most már jó úton vagy, csak ne engedd ezután se, hogy elbizonytalanítsanak.’ Nincs szükségem kötelező kapcsolatokra, és kötelezően kimondott mondatokra. Még kevésbé van szükségem kötelezően érzett érzelmekre.  Aki csak tapasztal, de nem ad belőle másnak. Aki csak tapasztal, de nem lát. Aki bezárkózik, aki magával törődik, de nem kérdezz. Nem kellenek a kötelezők. Senkinek sem kellenek.
A Woodkid ezt mutatta meg. Hogy inkább válasszuk azt amit szeretnénk, amiben egy percnyi, egy gondolatnyi kétségünk sincs, mint azt ami mellett ott sorakoznak a kérdőjelek de legalább együtt vagyunk. Miért is kéne? Majd lesz más. Mindig lesz más; és olyan, akivel lehet mesélni nappal és éjszaka, akit sosem zavarunk és aki sosem zavar, aki érti a mások által meg nem értett szarkazmusunkat s nevetésünket is. Lesz ilyen.

Kedves Nap és Forgók.