0.nap
Felszállsz, majd leszállsz az adott megállóban több magaddal együtt a hévről, s ahogy egymás után teszed a lábad, megcsap az ottani levegő, ami mintha azt mondaná, hogy ‘igen, megérkeztem!’ Egy hét, ami nem az összezavarodott érzéseidről, a kapcsolataidról, a különféle gondolataidról, a jövőképedről szól, szóval nem az érzelmek tengeréről, ami mindenegyes napon ott van veled és egy percig sem enged pihenni, hanem az ösztön-, és a lélek hete, s tudod, nekik (is) jár a pihenés. A valóság, ami néha elviselhetően rád tapad s ami állandóan lüktet, kicsit megszűnik létezni, kicsit megnyomod a ‘pause’ gombot tudat alatt és láthatatlan tudatosan egyszerre, hogy beszippantson a Sziget maga által kreált világa. ‘Island of freedom’, a szabadság szigete: ‘most olyan könnyű minden, mintha csak a semmi tartana.’ S tudod, valóban így van. Szeretem a külföldieket. Szeretem az önfeledtségüket, s azt, hogy nem szégyellik önmagukat, hogy a lehető legjobban élvezik és átélik azt az adott percet amiben épp benne vannak. Szeretem, hogy angol, francia, holland, német, spanyol, és egyéb nyelven szólalnak meg mellettem, mögöttem, előttem. Szeretem, hogy ez az egy hét kikapcsol a zűrös és küzdő világból, s még csak törekednem sem kell erre, hogy így legyen, mert mintha magától jönne, már onnantól, hogy leszállok a zöld járműről. Összekapcsol egy láthatatlan zsinór, hogy azt érezzük, nem vagyunk egyedül.
A jegyárusításhoz érkezve, még kint vagy, de mégis bent – olyan fura állapot ez: mintha a valóság és a képzelet között lebegnél. Minden olyan békés, összeszedett, mert ez nem lehet káosz, úgy nem, ahogy néha a valóságban érzékeljük. A kinti rész, ahol a fiatalok a füvön ülnek, ahol minden harmadik ember kiabálja a ‘jegyet vennék!’ vagy ‘jegyet / bérletet adnék el’ kifejezéseket, ahol carte d’oros alkoholmentes és alkoholos fagylaltos jéghideg koktélt lehet venni, ahol a mosoly rád ragad. A mosoly, ami ösztönből jön, lélekből, szívből – egy hét jelmeze, s mégsem jelmez, mert oly természetes. Igen, talán ez a legjobb szó rá: A Sziget a természetesség szigete ebben a pár napban. Nem kiabálóan ordító, hanem a felszín alatt találod meg. Mindenre figyelmes, hogy magadra találj, hogy másokra találj, hogy élvezd az egész mindenséget. S a kezedben a jegy. Quimby Csodaországa. Aki segít feltenni rád a karszalagokat lány is már önfeledt, mosolygós, mint itt mindenki, s abban a két percben a Quimbyről folyik köztetek a szó, nevetéssel fűszerezve. Előtte már, ahogy állsz a sorban, egy külföldi sráccal gabalyodtatok bele pár mondatba. Sorállás, lassúság? Nem is érzékeled. Megszűnik a realitásod úgy, hogy igazából mindvégig benned van. Igaza van a Quimbynek, hogy ezt a témát választotta – a Sziget maga egy Csodaország.
Ellenőrzés, s a kezedbe kaptad idén a Sziget-útleveledet, hiszen egy külön államú köztársaságba vetted meg a jegyedet. Kezedben az útlevél, mosolyogsz, a sziget végéig-őszinte mosollyal, nézegeted egészen addig, amíg a hídig nem érsz. A híd, ami már olyan szokványos és tipikus a látogatók körében, amióta a fesztivál működik, hogy itt készíted el az első képeket; aztán majd a ‘Budapest’ felirat, ami lehet reggel, délután, este vagy hajnal, mindig pózolnak vele az emberek, a külföldiek egyszerűen imádják, hogy megörökítsd azt, hogy itt voltál. Mert meg kell örökíteni: ‘a szó elszáll, az írás / kép megmarad.’
S bent vagy.
Csodaország. Aliceból vett figurákon és kártyákon lépegetsz, rá mosolyogsz a ‘Budapest’ előtt fotozkodó emberiségre, a körülötted sétáló emberekre. Megérkeztél, bent vagy, tényleg itt vagy megint. Már nem agyalsz semmin, nem is gondolsz erre, már csak a Sziget van, az ösztön és a lélek színtere, minden más alvó üzemmódba került.
A kártyádért beállsz ismét a sorba, sorra kerülsz, összenevetsz és néhány mondatra kikommunikálod magad azokkal, akik a kártyát adják és rátöltik a pénzt, amit adsz annak tudatában, hogy elég lesz neked aznapra vagy akár egész hétre. Fesztiválkártya van, a készpénzzel fizetést is kint hagyod akkor, amikor az útleveledet megkapod az ellenőrzési ponton. Kezedben a zöld / piros kártya, kikerülsz a sor közegéből, és elindulsz, hogy felfedezd a szigetet vagy épp menj arra a programra, ami mindjárt kezdődik és kinézted magadnak. (Okos telefonokra már elérhető a SZIGET applikáció is; hírek programok, színpadok). S ezzel megkezdődik az a fergeteges utazás, mint Alicenak Csodaország – csak nálunk a fehér nyúl még a Quimby, aztán a további napokon a szervezők s a különféle többi koncert.
Ugorjunk a nulladik napi ötletelőkre, rendben?
A Quimby.
Lufikkal, színességgel, ugrálással, énekléssel, emberekkel akikkel Kiss Tibiék rögvest összekapcsolnak, Alice akinek videója fokozatos népszerűségnek örvend s ott ült a színpadon a gitárral hogy élőben is elénekelje a Most múlik pontosant. Látszott, hogy izgul, s egyben felbecsületlen élményben volt része, hogy százezer ember kiabálja vele együtt a számot. Egység.
A számokat a közönség rakta össze, ilyen ‘te kérted’ szinten, így persze, hogy a legnépszerűbb számok voltak felsorakozva, szóval ilyen nagyon múltban lévő és annyira nem ismert számok nem voltak. Csodát vártál, kaptál? Én egy Quimby koncertet kaptam, ami tény, hogy az elején nem indult eléggé nagy energiával az együttes részéről, de ki csodálkozik ezen negyven-fokban?
Livius.
Kiss Tibi: ‘Pár másodpercig szabadnak érezheted magad. Háromra, üvöltés!’
És üvöltöttél. Teli torokból.
Hogy mi volt a csoda? Az, hogy hála a srácoknak, szabadon és teli torokból üvöltöttél, hol csak egy sima üvöltést mindennel együtt ami benned van, hol a dalokat, hol ugrálással karöltve… Szabad Sziget, Szabad Quimby.
Csodaország Szabadság. Ha kézzelfogható csodát vártál, akár még csalódhattál is; ezt a csodát érezni kellett, nem látni.
Neki megadommegadommegadom
csak a színe legyen
magam
vörös.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: