Relax with wine

Sziget-napló // 1.nap // 2013.augusztus 7

1.nap

16:00 – Alex Clare. Egy magyar újságnak nyilatkozott a koncertje előtt, hogy ‘ő maga sem érti a négy órás kezdést, és nehezen viseli a meleget.’ Valahogy így voltunk mi is, de a tömeg a hőségriadó ellenére összegyűlt a nagyszínpad előtt. Ez a SZIGET egyik legjobb tanítása: motiválják egymást az emberek már azzal, hogy megjelennek, kitartsanak, és nem törődnek semmi mással, csupán azzal, aki éppen fent áll/állnak a színpadon; a világ, az idő megszűnik létezni arra a pár órára, s csak a zenész és/vagy együttes van szemmagasságban. A Sziget ebben is jó csapatépítő –  És ez jó. Nagyon sok mindent tanulok ebben a pár napban a többi embertől, önmagamtól – s lehet, hogy most még kicsit ferdén nézek azokra, akik gyerekkel és kutyával jönnek ki, de lehet, hogy majd én is ilyen leszek, ez így most tudatosult, ahogy sétáltam hetedikén a területen. A Sziget olyan, mint egy drog – nem lehet belehalni, de örökké tart.’ A Sziget az emberekhez tartozik: egyszerűen elvehetetlen életérzés, ami nem is a buliról szól, hanem egy oltári nagy közösségről. Hozzád ragad úgy, hogy észre sem veszed.’ Kifejezz téged, pedig nem is kéred.’ A felszín alatti mélység ez a fesztivál – szabadon szállva, összepacsizni a külföldiekkel módra.’ Minden egyes Szigeten újra és újra bővül a zenei palettád.’

A nagyszínpadnál az első ilyen újdonságú ereszd-el-a… party, a lufireptetés volt. Hétkor elvileg tízezer luftballont engedtek szabadjára, hogy szálljanak az emberek között a levegőben. Jelkép, amit a fesztivál nyújt vagy nyújthat, ha engedjük, hogy belénk költözzön az egy hétre. Valahol így megy ez. Tízezer szín, több tudat színkavalkád az emberek részéről: mindenki egy rész a szivárványból, csupán el kell hinni. S ez olyan nehéz, mint az, hogy úgy fogd meg a lufit és vidd haza, hogy ép maradjon és ne durranjon ki.

Lehet azt mondani, hogy az első nap feledhetetlen előadása, amit mindenki izgatottan várt és reménykedve, hogy csak odaérjen a koncertre, az a Nick Cave volt. Őrjöngés, emberek, óriáskerék romantikus fényjátéka a háttérben, kamerák a kezekben. Gyors számokkal kezdett, hiszen tudja ő, hogyan kell bemelegítenie a közönséget, hogy hogyan kell fokozatosan magával vinnie őket, hogy egy percig se kezdjék el unni a showt. Író, dalszerző és zenész. Legyen szó filmbetétdalokról vagy sima, egyszerű számokról, mindent a magasba emel a hangjával s a megjelenésével egyaránt. Ő az a személy, akinek rettentően jó kisugárzása van, még ha nem is az első sorban álltál üvöltve, akkor is érezhetted. Vannak emberek, akik egyszerűen nem öregszenek, vagy akiknek fenemód jól áll még az öregedés is: Prince is ilyen, Nick Cave úgyszintén ebbe a kategóriába tartozik.

A következő koncert, a magyar színpadnál volt – The Carbonfools.
Meglepetésszerű személy, kit két éve nem láttam, s ezért pár perc ölelés és vísitás után, hogy tejóóóóég; már minden tökéletes volt. A harmadik sorba beállás a koncert kezdetén, Fehér Balázsék rákezdenek, és kész vége, életem egyik legjobb Carbonfools-a volt. Bár ez még csak a második volt (s reméljük nem az utolsó), de mindenképp ez nyerne, s minden további Fehér Balázs koncertet ehhez fogok viszonyítani. Olyan békesség, lendület, szenvedély, szeretet, egyszerűség lett abban a pár órában a magyar zenei sátor levegőjében, hogy az valami hihetetlen. Nevetünk, ugráltunk, megőrültünk hogy összekapcsolódjunk. A fesztivál magyar sátorra mindig egy élmény; itt rájössz, hogy a magyarok igenis együtt tudnak lépni egy úton, hogy az emberek egységgé tudnak válni.

20130807_211308

20130807_211300

20130807_211615

A Carbonfools után pedig megpihentem a Cinema résznél, ahol egy nagy kivetítőn lehet élvezni a filmeket. Napközben is azt hiszem vannak itt programok, de este filmek mennek. Szeretem a mostani szigetben azt, hogy ennyire befogadta a művészetet; kiállítások, utcai színházi előadások, circuedusziget, beszélgetések, különböző workshoppok, és van egy chill sátor is ahol csak mezítláb lehet bemenni. Van romkocsma negyed is, ahol az Iskola, az Urimuri, és más romkocsma-feeling is helyet kapott. Bár a Szimpla nem, ami kicsit meglep, de talán majd legközelebb.
Művészet fesztivál? Kezd. És személy szerint, ez hihetetlenül tetszik!

http://www.youtube.com/watch?v=Hogzpx_Nk1I&feature=em-upload_owner

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!