Mikor lesz ténylegesen vége a vége?
avagy néha a szerelem mikor válik erőltetett maszlaggá?
Puszipuszi, majd este jövök, mondod, s már kint is teremsz az ajtón túl. Muszáj mondatok hagyják el a szánkat, ha egymáshoz szólunk, vagy éppenséggel a kérdéseink özöne a “milyen volt a mai napod?” és a “kérsz kávét/bort/cigarettát?” közöttiekre szükül. Egymás mellett élünk egy lakásban, együtt használjuk ezt meg azt meg amazt, de már igazából semmit sem tudunk a másikról, közben pedig épp az a baj, hogy mindent tudunk, mintha egy nyitott könyvet olvasnánk, csupán nincs jól megírva. Vagy a borítója nem elég kellemes. Vagy a mi tollunk fogyott ki, s túllusták vagyunk ahhoz, hogy újat vegyünk elő. Aztán jön valaki, akinek egyből, gondolkodás nélkül írni kezd az eddig kifogyottnak hitt íróeszközünk, és akkor rájövünk, hogy mindvégig csak az volt a probléma, hogy a régi kapcsolatunkkal nem voltunk már kompatibilisek, csak annyira meg akartuk menteni, és annyira belefásultunk már a megszokásba, hogy észre sem vettük a helyes lépést. Hogyha már színtelenül, unott levegővétellel nézünk a másikra, akkor miért is maradunk tovább? Miért akarunk a saját képzelt világunkban élni ahelyett, hogy megtalálnánk azt, ami számunkra, s így a másik ember számára a legjobb? Miért akarjuk a megszokott szerelmet még akkor is, amikor már annak a szerelemnek nyomaveszett?
Az elején, az első két évben még nem zavarnak minket a másik ember hibái, a szuszogása, az étkezési szokásai, és még az sem, ha véletlenül nem hajtja le a vécéülökét, vagy ha elfelejti a leglényegesebb dolgot a közértben megvenni, amire megkértük rá. Még az is jó mókának tűnik, hogy vele minden mennyire szabad és egyszerű, hiszen voltaképpen, ebbe szerettünk bele: hogy nála nem kell megfelelni, mert úgy fogad el, ahogy éppen vagy. Fiatalok vagytok, akik közösen, a szerelemmel akarják megélni az élet mindenegyes varázsát s csodáját. Mit számít, ha nincsenek ígéretek, csak néha több nagy szó, mint tett?
A harmadik évtől indul el valami. Odáig túl gyors volt a hullámvasút, ami azt eredményezte, hogy egy rózsaszín tütü ruhában vattacukrot ettél minden áldott nap, hisz olyan boldog voltál, hogy az van melletted, az ölel, az mondja hogy szeret, az tervezi veled a közös jövőt, akivel te is a végtelenségig elmennél. De a harmadik év közepén kicsit kezd tisztulni az a rózsaszín, és már látszódik rajta, hogy elindult a lilává változás útjára. A negyedik évb elején már inkább közepes lila: kérdéseid kezdenek lenni, elvárásaid, s már igen csak rászólsz a partneredre, hogy ezt vagy azt, amit éppen csinál, ne tegye, mert szörnyen idegesítő. Csak ilyenkor azt felejtjük el, hogy a másik is ugyanazon megy át, mint mi, csak míg a nők mindent kimondanak, a pasik ennél azért elnézőbbek s visszafogottabbak azzal, kit tényleg szeretnek. Az ötödik év a választó év. A hatodik langyos. A hetedik év a még az ötödik évnél is választóbb, és szétcincálóbb, szakítás közeli végkifejlet, de ha ezen túljut a szerelem, akkor igazából minden földrengést szeretettel várnak a továbbiakban.
Az ötödik év az első fordulópont. Amikor ráeszmélsz, hogy még mindig ő van ott melletted, hogy még mindig te vagy mellette, és akarva-akaratlanul is listákat kezdesz összeírni magadban pro-, és kontrában, hogy mit értetek el együtt, s mit külön. Hogy vajon miken mentetek keresztül együtt, mik voltak azok a fontosabb dolgok, amiket együtt éltetek át s azt mégis hogyan. Huszonhat év felett azért már elgondolkodsz egy ötéves kapcsolatban, hogy “oké öt év, de ezután mi lesz? közös jövő házassággal, gyerekekkel, szép házzal? s mikor lesz ez az a bizonyos “A” terv?” És tudat alatt, elkezded a másikat figyelni. Talán még a határt is feszegeted, hogy meddig mehetsz el vele szemben. Annyira játszod ezt a játékot, hogy a végére már az is köddé vész, az is elbizonytalanit, hogy szereted-e még egyáltalán, és amikor nem tudsz erre a kérdésre gyorsan felelni, megijedsz, bepánikolsz, és szünetet kérsz. A másik fél pedig nem érti, hogy mi ütött beléd hirtelen.
A szünetkérés rossz: inkább szakíts, de soha ne kérj szünetet, soha ne adj szünetet, mert az olyan, mintha a szex végén húznátok fel a gumit. Próbálj úgy időt szánni magadra, mikor nem tudod azonnal rávágni önmagadban, hogy “igen, perszehogy szeretem!”, hogy közben vele is ugyanúgy megpróbálsz törődni, mint ahogyan régen tetted, de mégsem a régit hozod vissza. Az emberek ott rontják el, hogyha a kapcsolatukban bejön a kraft, akkor egyből azt akarják visszahozni, azt akarják a másiktól is hogy akarja, amilyen régen volt köztük a helyzet; és miért? Mert tudják, hogy az müködött. Ennyi. De honnan tudod, hogy az új nem fog müködni, ha nem is teszel érte semmit sem? A változás lépcsőjén ne a régit akard vissza, hanem nézz magadba, fogd karon a szerelmet, és tedd ezt a két hozzávalót egybe a jelennel, hogy újszintre lépjetek. Igen, öt év után, négy év után,hat év után, tíz év után is újszintek vannak, amiben már a nevében is benne van, hogy ÚJ, tehát kizárva a régi. Ne ragaszkodj foggal-körömmel abba, ami már nem müködik csak azért, mert valamikor müködött. Hisz ami most megszokottságot és biztonságot ad, ugyanolyan bizonytalan és félelmetes volt az elején: minden új régiként kezdte, te pedig mindig túlélted, ha belevágtál.
Tehát vondd újra össze saját magatokat, ha hirtelen felhős lesz az ég. Adj teret magadnak, neki, és természetesen, a közös tereteknek, egymásnak. Próbálj visszatalálni ahhoz, aki te vagy, úgy, hogy újra megismered azt, akivel kapcsolatot alkotsz már pár éve. Egy hónap, az nem olyan sok, nem? Ne húzd a végsőkig, mert fordított helyzetben, te sem szeretnéd, ha játszanának veled. S ha ezután az a válasz a “szerelmes vagyok-e még belé?” kérdésedre, hogy “nem”, vagy “öööö, nem is tudom”, akkor békésen, megbeszélve lépj ki. Ne egy másik kapcsolatba, hanem önmagad kapcsolatába. Dolgozd fel. Értékelj. Szeress.
napi kérdések:
Milyen hosszú volt a legutolsó kapcsolatod?
Miért lett vége, vagy ha még most is tart, akkor hol tartotok éppen?
Sikerült minden kapcsolatodat lezárni?
Könnyen megy a régit újba öltöztetni?
Mennyi ideig tart számodra a vége után, hogy összerakd a történteket magadban?
Milyen számodra egy jó kapcsolat, és te most ilyenben vagy benne?
Osztályozd 1-10ig a jelenlegi életedet! Aztán pedig, indokold meg, miért annyi az annyi?
