Nem tudom mit remélek, és nem tudom egyáltalán remélek-e valamit.
Sötét van, alig látsz valamit is, hiába nyitod tágra a szemeidet, akkor sem látsz a koromsötéten kívül bármit is, mégsem félsz, mert ez nem lehet félelem, ez valami egészen más, de nem félelem.
Tudod-e egyáltalán miket beszélsz?
Tudod-e egyáltalán mit mernél állítani? Tudod-e egyáltalán mire hallgass?
Tudod-e egyáltalán ki vagy?
Lehunyod a szemed,
‘éppen annyi folt volt, ahány tüske van. nincs mit mondanom, nincs mit mondanom.’ pár órája ez a szám nagyon megtalált, belevésődött, lejátszódik, abbamarad, lejátszódik, abbamarad, lejátszódik, abbamarad, hosszú szünetek közte és más teendők, de újraindul és abbamarad és újraindul és abbamarad és újraindul és abbamarad és újraindul és abbamarad. valahogy ilyen az egész.
Tudod-e egyáltalán mit akarsz?
Tudod-e egyáltalán hogy milyen színnel fogod kifesteni a leendő lakásod nappalijának a falait?
Tudod-e egyáltalán miért hallgatnak?
Tudod-e egyáltalán hogy te miért nem hallgatsz sosem?
Tudod-e egyáltalán miért vagy ilyen felsőbbrendűnek képzelő egyed?
Tudod-e egyáltalán miért segítenek Odafent?
Tudod-e egyáltalán miért nevetnek a bácsik a póker asztalánál?
Tudod-e egyáltalán miért lebegsz mikor nincs is víz?
Sötét van kint, a valóság. Mégsem tűnik, mégsem vagy képes felfogni, hogy sötét van, hogy este van, hogy hiszen miért is lenne este, amikor még az előbb reggel volt? Valótlannak tűnik a valóság. Színesnek a fekete-fehér, és a fekete-fehér színesnek. Szürrealista, homályos, elvesztegetett képkockák.
Az egész.
Az egész. Tudod-e egyáltalán mi az a szürrealista?
Tudod-e egyáltalán mi az a jelen?
Tudod-e egyáltalán mit okozol másnak azzal ahogy viselkedsz?
Tudod-e egyáltalán az ég miért kék, a fű miért zöld?
Tudod-e egyáltalán miért alszol most?
Tudod-e egyáltalán miért pont akkor élsz a legjobban mikor elhomályosul lassan a háttérben félig minden?
Látni szeretném az utcákat,
a csendet,
a lemenő napot,
a teliholdat udvarral miközben rengeteg ember sétál körülöttem,
a kiszámíthatatlanságot,
a sok elsuttogott szót,
az emberek gondolatait,
a lekopott billentyűzetedet,
a megjátszott mosolyokat,
a lejárt szavatosságú üveg bort.
Kopp, kopp.
Tudod-e egyáltalán hogy még csak most fog kezdődni?
Mutasd meg ki vagy,
s ha még nem megy önmagadból,
nézz körbe az utcán –
a falak felfirkált szövegei segítenek.
Kopp, kopp.
Ma mit láttál?
Pilinszkyt.
Pilinszkyt?
Igen. Lecserélte a szivárvány.
( az EstiKornél – Véget ér című száma alatt született. )
