áprilisi levél első rész.; Kedves Felhő.

.Kedves Felhő,

Sokakat megrendítő bátorsággal ülünk ki a kis teraszra, ami egykor a nagybetűs Helyet jelentette nekünk. Tudom, hogy mit fogadtunk meg akkor némán, kimondatlanul, s tudom, hogy mennyire elárultam már ezt a halk szövetséget. Az, hogy az idő mindent megold, mindig is hülyeség volt – nem az idő old meg mindent, hanem mi saját magunk jövünk tisztába a helyzettel. Mindenki elfogad valamit, de mi vajon most hogy is állunk az egésszel? Kiülünk a kis teraszra, hogy bebizonyítsuk önmagunknak, hogy mennyire túl vagyunk már egymáson. Hogy mennyire nem számít a sok zajos, közös emlék és tettek és beszélgetések és elfogyasztott borok és csokoládék száma, ami ehhez a helyhez köt minket. De vajon mennyire van egy így rendben? Meddig tudjuk ezt tovább húzni? Bár lehet, ez nem is színjáték… ez lenne a valóság? Kiülünk a kis teraszra reggel, délben, este pedig már egyedül – estére mindig összeveszünk. Meddig mondhatjuk azt, hogy ez így megéri? Meddig találunk kifogásokat? Mikor lesz az a pont, amikor felállunk, nemet mondunk, s egyszerűen csak kisétálunk azon a bizonyos ajtón? Lesz-e valaha ilyen egyáltalán?

– Emlékszel? Egyszer rám förmedtél, hogy mégis hogy tehettem. Nem vettelek komolyan. Nem akartalak komolyan venni. Most pedig már nevetséges lenne, ha komolyan kezdenénk venni egymást.

Sokakat megrendítő bátorsággal ülünk ki a teraszra, ami egykor a nagybetűs Mindent jelentette nekünk. Elmondhatnál mindent, elmondhatnék mindent, s nevetnénk, hogy Ausztráliáig meghallják a nevetésünket. Milyen fura, hogy embereket törölsz ki, az emberek között szelektálsz csak azért, hogy boldogabb lehess és felszabadultabb, közben pedig akit mindig próbáltak ellened nyomni, az végtére is, mindig melletted marad. Így vagy úgy. Közel vagy távol. Igenis számít, hogy az életnek mi a szándéka veled. Számít, hogy az élet szerint kinek kell az életedben lennie és kinek nem – harcolhatsz, csak felesleges. Pedig néha olyan egyszerű az egész, és te mégsem érted meg, mert nem akarod megérteni, mert azt szeretnéd, hogy szeressenek, hogy minden úgy legyen, mint régen. Csak már nincs régen. Ülünk a kis teraszon, egymással szemben, a nap süt, forró a kávé, hébe-hóba füstbe kavargunk. Elmondod, mik mennek jelenleg a fejedben, hogy milyen gondolatok találnak meg téged. Kielemezzük. Szétszedjük. Megértjük. Összerakjuk. Nem is vagy olyan magabiztos, mint amilyennek az elején tűnsz, mint amikor először találkozik veled az ember és azt mondja, hogy “hűha, ő aztán egyben van!”. És igazából nincs is így. Emlékszem, hogy másnap nekem is ezt írtad, hogy egyben vagyok. Akkor még tényleg, aztán nem, most meg kezdek ismét. Azt hiszem, büszke lennél rám, pedig nem csinálok igazából semmit, tudod, azt hiszem, kedvel engem Jahve. Csak van, hogy ezt úgy… ezt úgy elfelejtem, ellököm magamtól, talán, hogy ne legyek gyengébb. Téged is kedvelnek odafent, csupán azt hiszem, ezt még nem raktad össze magadban. Sokakat megrendítő bátorsággal ülünk ki a teraszra, ami egykor a nagybetűs Mindent jelentette nekünk. Kedveltem mesélni neked. Mindenki meg akarta oldani az egészet, mindenki szakítani akart, hogy ne legyünk erősek, mert ha mi erősek vagyunk, akkor ők gyengék, akkor ők alapjáraton csak mögöttünk tudnak kullogni és ezt utálták. Nem értem, nem értem, nem értem. A kedvenc kifejezésük, s élvezték, hogy fokról-fokra zavarodom össze abban, hogy egy őszinte szó sem volt körülöttem, csak megjátszott szerepek azért, hogy magukat helyezzék nyerő pozícióba. S most amikor sikerült nekik, nem csinálnak semmit. Vagy igen? Hol? Azt mondják, önző vagy. Közben pedig még a kívülálló is látja, hogy ők a legnagyobb őszintétlen önző személyiségek ott, ahol éppen vannak, csupán csak lehet, hogy már maguknak sem merik bevallani.

Sokakat megrendítő bátorsággal ülünk most a kis teraszon, ami egykor a nagybetűs Mindent jelentette a számunkra. Önerőnkből vagyunk ott, ahol vagyunk. Nem támaszkodunk másokra, nem kérünk ki véleményeket, felelősséget vállalunk és kimondjuk. Túlságosan erősek vagyunk, hogy már együtt kibírjuk egymást.

…folyt.köv levél? Mennem kell, hogy visszajöjjek.

Ölelés.
XY Példátlanlény.