Egy cseppnyi napsütötte élet így december kezdetén
„Az emberek szívesen tetszelegnek a nemtörődömségben, de csak akkor teljesedhetnek ki, akkor lesznek vidámak, ha igényessé válnak önmagukkal szemben. Akkor lesz valaki boldog, ha mindent a legjobb tudása szerint végez el, a kudarcok után feláll, és újra kezdi, amit akart.”
(Laurent Gounelle)
Divatblogger, két fotográfuszseni után most következzék úgy szintén egy blogger, de őt inkább az életstílus/életmód kategóriába kell bekategorizálni. S mint az élet, ez is újra és újra megújul: éppen a napokban költözött ismét blogspot tárhelyre, így még csak most jönnek vissza a régi és új követők a facebookon is. Igen, néha kellenek a drasztikus, hirtelen jövő vagy agyon megfontolt változások, amiket van, hogy megbánunk, de van, hogy hálát adunk az Istennek, hogy így döntöttünk. Amikor kimondjuk a végszót, minden lepereg előttünk: a ki nem mondott gondolataink, az eljátszott múltunk, az éppen zajló jelenünk, a rohangászó és ránk nevető emberek, a közös kávézások, a hangulatunk változásai, a csalódások, a sírások, az okok és az oktalanul létrejött helyzetek, a megannyi minden elénk ugrik, és nem enged el minket. Igen, ezek miatt van szükségünk arra, hogy valami új, valami más jöjjön, és kiugrasszon minket a megszokott, már-már belesüppedő valóságunkból. Ez a blog látszólag ilyen: nem csak a főszerkesztővel együtt újul meg, de az olvasókkal is egyaránt. Talán mindig pont jókor, talán nem mindig a legjobbkor, ez olyan személyfüggő, mint ahogy minden más is az életben. Ezért természetes. Ezért nem megjátszott, hanem már-már spontán történő mégis kidolgozott bloggerről van szó. Tudatos vagy nem tudatos, azt adja, ami éppen jön. Legyen szó sportról, diétáról, iskoláról. De a leginkább az tetszik, hogy oly mindegy az idő, ő nem hogy csökkenne, hanem fokozatosan, egyre jobban nyílik meg a világ felé. Kinyíló liliomszál. Nagyon sok blogger átesik a ló másik oldalára, vagy éppen beleesnek a modern világ hálójába és már nem másokat néznek, hanem csupán önmagukat, hogy nekik mi és hogyan a legjobb. Itt pedig nincs így, és nagyon meglepne, ha így is lenne majd a közeljövőben.
A keresett szó pedig: Blogger. Csupa nagybetűvel.
Ha szavakban kéne bemutatnod magad, miket használnál? Mik azok a tulajdonságok, amik szerinted a legjobban alkotnak, a legjobban bemutatnak téged?
A barátaimból indulok ki, ők az alábbi szavakat használják, és úgy gondolom, teljesen jól leírnak: Bohém, elvont, furcsa, kedves. Könnyen barátkozom, de nehezen nyílok meg. Itt a megnyílás azon részét értem, ami a felszín alatt van mélyen… Huszonnégy éves koromra részese lettem egy közel tíz fős, szoros baráti társaságnak, ezekből az emberekből mindegyik nagyon jó barátom, de összesen három legjobb barátom van, s ebből az egyik a párom. Ők ismerik egyedül a mélyebb réteget, amit az ember, pár hónap vagy évekkel később mutat csak meg magából… így mikor egy adott emberrel barátkozom – beszélgetek, felszínes dolgokat engedek megmutatni csak. Az egyértelmű dolgok: hangulat, kávé, egyetem, művészet. De ezeket temperamentumosan adom elő, le sem tagadhatom a déli felmenőket.
Önismeret és önbizalom. Mi a véleményed erről a két fogalomról? És te hogy állsz velük?
Úgy gondolom, hogy az ember csak akkor szeretheti magát igazán, s ez által idővel mást is, hogyha elfogadja önmagát. Ehhez az kell, hogy ismerjük magunkat, hogy mit miért csinálunk, teszünk, mi esik jól: legyen szó ételről, italról, könyvről, sportról, hobbiról. Tudnunk kell, hogy mi az, ami minket önmagunkká tesz. Én például, négyéves koromtól huszonkét éves koromig 1-1 rövidebb kihagyással néptáncoltam, ez leír mai napig, táncos vagyok. Olyan módon formálta át a lelkem és a testem függetlenül a hízástól* vagy bármitől, hogy le sem tudnám tagadni és nem is akarom.
(* akkor híztam meg először, és az óta jojózom, mikor abbahagytam a versenyszerű táncot)
Rajz, a festészet lecsupaszít téged, és nagyon nehéz műfaj önmagad miatt, mert tényleg teljes embert kíván.
Azt mutatja meg a vásznon megjelenő rajz, amilyen lelkiállapotban éppen vagy. Néha félelmetes, vagyis nekem a viszonyom ilyen a rajzolással. És neked? Mit jelent számodra ez az egész? Milyen érzésekkel fogod meg az ecsetet/ceruzát? Van benned valamiféle félelem, amikor a papír fölé hajolsz?
Egyszer, talán két éve pont beszéltünk erről, és akkor is azt mondtam, amit most fogok. Nekem a művészet a közös nyelv az emberekkel, olyan, mint egy steril semleges nyelv, amit mindenki megért. Általában akkor jön az ihlet, mikor valamilyen érzés, bármely oldala túlpezsdül bennem. Ergo, csak akkor tudok bármit alkotni, ha feldúlt vagyok, vagy nagyon boldog
Hogy haladsz az álmaiddal? Hogy haladsz a Vizsgáiddal? Hogy halad a jelened?
Per pillanat a legnagyobb álmom, leállamvizsgázni. A többi titok.
Egyelőre csak vizsgaidőpontjaim vannak, hatalmas előre lépés, hogy idén először nem vizsgázom a szülinapomon… a Jelen melyik részére gondolsz? De azt hiszem tudom, és a válasz az, hogy mesésen.
Mit jelent számodra az a szó, hogy „művész”? Mire törekszel, hogy mivé válj?
A művész, egy a külvilággal és az emberekkel érzékenyen kapcsolódó lény. Szeretnék elismert festő lenni, és csodálatos rajz-angol tanárként dolgozni egy általános iskola – gimnáziumban az elkövetkezendő hetven évben! Aki nem mellesleg magának varrja a saját ruháit (illetve azoknak a kedveskéknek is, akik megkérnek rá)
Mindenki a saját szavát keresi. Egyetlen egy szót, ami összefoglalja őt, Neked szerinted mi az?
Egy becenév, ami még gimnáziumban ragadt rám: Hippikirálylány. Annyira magába foglalja mindazt, ami vagyok, hogy nem tudom kinőni.
Megannyi blog név és hely. Hogy érzed, most megtaláltad a biztos helyét az egésznek? Mit szeretnél egyáltalán a blogoddal közvetíteni? S miért indítottál blogot, mi vitt rá? S van valami célod vele?
Ez a sok – sok blog név olyan, mint egy-egy korszakomhoz tartozó becenév. Velem kell, hogy változzon, elvégre én is változom, formálódom, alakulok, így nem létezik, hogy a blog ugyanolyan maradjon, hiszen rólam kell, hogy szóljon, ha pedig rólam szól, akkor ahogy én is változom úgy neki is kell. Miután elváltak a szüleim, sokat rajzoltam, más zenéket hallgattam, olvastam, rengeteg filmet néztem: ezekbe menekültem, így tudtam feldolgozni a szüleim válását. Ebből pedig az lett, hogy közel hét „felvett” nevem lett nyolcadik végéig, kilenc év alatt.
Mára ragaszkodom a nevemhez, mert megszerettem, hozzám nőtt. De a hangulatom még változékony maradt. Ezt a Blogon élem ki.
Ami a blog miértjét illeti, mikor kiköltöztem Dublinba a szüleimmel, ez amolyan kapocs volt Magyarországgal. Így meg tudtam osztani mindent, ami történt, és gyakorolhattam a magyar nyelvet. Ahogy megismertem, megismertem a kezelőfelületet, és olyat kerestem, ami 100%-an kihasználható. Talán most találtam meg.
Eat Sleep Draw az a végzős évet írja le. Másra nincs időm, csak enni, aludni, és rajzolni.
Fogyókúrák. Miért csinálod? S mit ajánlasz azoknak, akik szintén diétáznak vagy éppen nem elégedettek a saját testükkel?
Hasonlóképpen az önismerettel, itt is meg kell találni mi az, ami működik. Sokáig azt hittem ,hogy én csinálom rosszul, de kiderült, hogy csak allergiás vagyok jó pár ételre és érzékeny is párra. Ezeket ki kellett iktatnom (ami nyártól folyamatosan történik) és mára már tudom, mit hogyan kell ennem, hogy idővel újra egyensúlyban legyek önmagammal.
Vannak emberek, akik inspirálnak? És ha igen, miben és miért éppen abban, amiben?
Makány Márta, ő az, aki megtestesít mindent, amit el szeretnék érni.
Tehetséges, tisztában van minden képességével és kitűnően használja mindazt, s ezáltal lett varázslatos.
Mit üzennél azoknak akik, olvasnak Téged?
Mindössze annyit, hogy tartsanak ki mellettem én is ki fogok tartani mellettük. S idővel rájönnek, hogy megérte.
Ha már követed, csak kövesd. Megéri. S ha még nem? Nos, akkor kattints:
blogja: http://eatsleepdrawcafe.blogspot.hu/
és facebookon.
További rengeteg jót, csodát, és ihletet kívánok. A boldogság köztünk van,
csak észre kell venni. S általa észre tudjuk venni. Meg az élet magát.
Köszönöm a válaszokat. (:
find international singles dating https://freewebdating.net/
singles to meet https://allaboutdatingsites.com/
plentyoffish https://datingwebsiteshopper.com/
n dating site https://onlinedatinghunks.com/
singles singles https://onlinedatingsuccessguide.com/
gay internet dating https://onlinedatingsurvey.com/
erotic dating sites https://free-dating-sites-free-personals.com/
dating personal https://jewish-dating-online.net/
free dating sites for men and women https://freewebdating.net/
coursework sample of written work https://courseworkdomau.com/
coursework writer https://buycoursework.org/
coursework writing uk https://coursework-expert.com/
coursework plagiarism https://courseworkinfotest.com/
coursework psychology https://courseworkdownloads.com/
online coursework https://mycourseworkhelp.net/
coursework research https://writingacoursework.com/
coursework plagiarism https://courseworkninja.com/
https://brainycoursework.com/
1varying
help writing a paper https://studentpaperhelp.com/
paying someone to write a paper https://ypaywallpapers.com/
paper writing service cheap https://premiumpapershelp.com/
can you write my paper https://papercranewritingservices.com/
do my papers https://essaybuypaper.com/
i need someone to write my paper https://writemypaperquick.com/
do my college paper for me https://buyessaypaperz.com/
websites that write papers for you https://writingpaperservice.net/
write my psychology paper https://cheapcustompaper.org/
pay for paper https://top100custompapernapkins.com/
write my paper apa style https://doyourpapersonline.com/
writing paper help https://write-my-paper-for-me.org/
custom papers online https://writepapersformoney.com/
custom thesis papers https://paperwritinghq.com/
buy cheap papers https://uktermpaperwriters.com/
where can i buy resume paper https://sociologypapershelp.com/
paper writer service https://term-paper-help.org/
gay fetish video chat https://gaymanchatrooms.com/
gay chat nyc https://gayinteracialchat.com/
gay text chat https://free-gay-sex-chat.com/
gay suppport chat https://gaymusclechatrooms.com/
gay chat rooms https://gaychatnorules.com/
boy chat strip nude webcam male gay https://gayphillychat.com/
choose a gay video chat free https://chatcongays.com/
gay porn chat random https://gay-live-chat.net/
gay chat pittsburgh https://gaychatspots.com/
chat with gay men https://gaychatcams.net/
gay rulette chat https://newgaychat.com/
golden nugget online casino bonus code https://casinosonlinex.com/
riversweeps online casino app https://online2casino.com/
online casino real money paypal no deposit https://onlinecasinos4me.com/
free dating sites without registering https://onlinedatingservicesecrets.com/
top dateing sites https://virtual-online-dating-service.com/
free local singles login https://freeadultdatingpasses.com/
mature woman dating pictures https://wowdatingsites.com/
online dating plus 50 https://datingpersonalsonline.com/
ourtime dating site log in https://speedatingwebsites.com/
meet local singles free https://online-internet-dating.net/
match dating website https://adult-classifieds-online-dating.com/
best dating site online https://adult-singles-online-dating.com/
best online dating websites https://onlinedatingbabes.com/
chat with singles https://freephotodating.com/
gay dating hole https://datinggayservices.com/
macrosonic dating sim gay https://gayedating.com/
gay dating discord https://gay-singles-dating.com/
????
goodddd thankssss youuuu
buy strong vpn https://free-vpn-proxy.com/
vpn free reddit https://superfreevpn.net/
best vpn for mac https://imfreevpn.net/
best vpn reddit 2019 https://freehostingvpn.com/
how to create a vpn https://shiva-vpn.com/
how to buy a vpn https://freevpnconnection.com/
online casino deposit bonuses https://casino8online.com/
free online casino bonus codes https://all-online-casino-games.com/
hard rock online casino nj https://ownonlinecasino.com/
wind creek online casino https://onlineplayerscasino.com/
online casino stocks https://casino-online-jackpot.com/
online pa casino https://casino-online-roulette.com/
borgata pa online casino https://vrgamescasino.com/
online casino new jersey https://cybertimeonlinecasino.com/
online casino suomi https://internet-casinos-online.net/
biggest online casino https://9lineslotscasino.com/
casino online https://onlinecasinosdirectory.org/
empire city casino online https://trust-online-casino.com/
wind creek casino online gaming https://newlasvegascasinos.com/
real cash online casino https://onlinecasinofortunes.com/
winstar casino online https://firstonlinecasino.org/
no deposit online casino bonus codes https://download-casino-slots.com/
doctoral dissertation help your https://customthesiswritingservices.com/
custom dissertation writing services https://dissertationhelperhub.com/
research writing help https://dissertationhelpspecialist.com/
thesis and dissertation writing https://writingadissertationproposal.com/
phd thesis https://customdissertationwritinghelp.com/
dissertation writing https://businessdissertationhelp.com/
getting help online https://bestdissertationwritingservice.net/
help with dissertation topic https://writing-a-dissertation.net/
best dissertation writing https://examplesofdissertation.com/
what does dissertation mean https://accountingdissertationhelp.com/
dissertation printing https://dissertationhelpexpert.com/
dissertation help for phd candidates https://dissertationwritingcenter.com/
writing paper help https://helpwithdissertationwritinglondon.com/
uk dissertation writing help quotes https://professionaldissertationwriting.com/
dissertation defense presentation https://professionaldissertationwriting.org/
1orifice
3womanish
perfect
thank you for a very good article