Relationship and experience; who you are.

.Volt idő, amikor mindent tőlem vártál el, most pedig durcásan hátat fordítasz, mint egy kisgyerek. A minden hirtelen semmi lett, mert nem úgy reagáltam egy ócskán nevetséges tettedre, ahogy te szeretted volna? Nem vagy egy kicsit önző, mondd? Volt idő, amikor kiöntötted a lelkedet, hogy magadért segítsek, hogy magunkért legyünk olyanok kik voltunk, most pedig durcásan próbálod elfelejteni a múltat. Kisgyereknek tűnsz. Olyannak, aki képtelen elfogadni azt, ha valami nem úgy történik, ahogy megálmodta. Nem elég annyi minden után, egyetlen egy lépés, tudod, cseszettül nem elég, s ha ezt nem érted meg, akkor soha semmit sem értettél meg igazából a kapcsolatunkból. Néma csendbe burkolózol, magadban őrlődsz, s olyanokat teszel, amit pár hónappal ezelőtt még lenéztél. Azt amiben hiszek, amiben élek, hirtelen pár nap alatt a magadévá tetted úgy, hogy nekem még lefikáztad? Hogy is van ez? Tudod, ezzel engem árulsz el, s nem tudom melyik a rosszabb, hogyha tudatosan vagy tudat alatt teszed mindezt. Tudod, én nem szerepet játszom, neked sem kéne álarcokat húzgálnod magadra csak azért, hogy elmenekülj a belső gondolataid elől. Tapasztalok. Meddig, hm? Amíg bele nem fulladsz a saját mocskodba, a saját önerőből felráncigált álarcaidba, és bele nem veted magad a legközelebbi folyóba?

Igen, az ember tapasztal egy bizonyos pontig, amíg még képes egyensúlyozni a kiterített hídon. Aztán ha már eltűnik, elveszik, továbbrohan, nincs megállás, csak a mocskos bukás. Bukás a föld legalsó mélyére, s akár hiszed, akár nem, de nem mézédes álom, amiből egy másodperc töredék alatt ki lehet mászni. Minden embernek össze kell zuhannia egyszer, hogy megtanulja értékelni az életet. Hogy megtanulja, hogy igenis az ember alapjáratban véve önző, de nem mindent lehet megmagyarázni azzal, hogy ‘én önző vagyok, mert mindenki az’, és hogy megtanulja az adni-kapni folyamatot. S ha most ilyen kis elvetemülten az álarcok mögé bújsz, hihetetlen mértékben csalódni fogsz saját magadban. Ott nincsenek menekülési pontok, semennyi, csupán a saját tükörképünk, csupán önmagunk belseje velünk szemben. Menekülhetsz, de ott meg kell állnod, s hidd el, meg is fogsz állni. S akkor sikíthatsz, s belefulladhatsz a füstbe, oly mindegy. Kikre nézel fel? Miért hisztizel? Miért is? Most tapasztalok, mert szar az életem. Mondtad, én pedig próbáltam megmutatni a világ egy másik színét. Sikerült? Csak azt látom így messziről, hogy egyre jobban másvalakivé válsz, s a végén akik most körülvesznek, elhagynak majd, mert nekik tényleg az életük az, ami neked most pillanatnyilag csak tapasztalás és menekülés. Nem kéne ennyire elfelejtened ki is vagy valójában. Nem kéne olyanokhoz csapódnod hirtelen, akikről még te is azt mondtad lassan fél évvel ezelőtt, hogy mennyire kifordultak önmagukból; de ha már ők lettek választva, ne csodálkozz, ha elkezdesz olyanná változni, mint amilyenek ők.  Plázákban álló próbababák túldramatizált érzelmekkel, gyanúsan tekintő tekintetekkel, lenéző sóhajokkal. Minden ember elsősorban önmagából indul ki. Azt gondolja a másikról, azt látja a másikban, amit igazából belül érezz és amit a tükörben lát. Minden önmagunktól függ.

Ha azt hitted, hogy egy kötelezően leírt hangvételű pár soros levéltől lehidalok, és nem kell tovább mindent beleadnod a kapcsolatba, és ugyanúgy folytathatod a nemtörődöm stílust és hogy mindent elvársz, de semmit sem adsz cserébe vagy csak nagyon keveset, akkor a lehető legrosszabbul el vagy tévedve. Megsértődhetsz úgy, hogy levegőnek nézel és még a saját napomat sem hagyod meg nekem. Durcizhatsz, mert megteheted. Tudod, nem csak te állsz válaszutak előtt, és nem csak te éled meg az életet merően nagy ingadozásokkal meg fekete-fehéren és szivárványosan. Nem csak neked vannak azok a dolgok, amik éppen történnek veled. S tudod mi a különbség kettőnk között? Hogy én fel foglak köszönteni. Az együtt létrejött pillanatok és emlékek miatt a múltban, a tisztelet miatt amit a másik ember iránt kéne érezni mindenegyes embernek. Most tapasztalok. Tapasztald meg azt, milyen önmagadként belenézni a tükörbe és vállalni azt, akivé válsz, aki ott legbelül vagy. Nem olyan szörnyű, hidd el sőt, a lehető legjobb dolog. Tapasztald azt, hogy önmagadként lépegetsz az utcán és nem úgy, hogy a cigarettától kezdve az alkoholos üvegekért nyúlsz azért, hogy elmenekülj az élet elől egy képzeletbeli világba. Tapasztald magadat, hogy ne kelljen amögé bújnod, hogy ‘én önző vagyok, de mindenki az’.

Ne a kötelezően kimondott szavakat keresd. Ne úgy próbálj élni, ahogy szerinted azt elvárják a körülötted lévő emberek, mert ők sem téged lesnek, hogy vajon mit szólsz a viselkedésükhöz. Ne a kötelező dolgokért élj, hanem ami ösztönből jön. Szív vagy ész játéka? Eljön az a pont, amikor meg kell tanulni azt, amitől a legjobban félünk, amit azelőtt sosem használtunk. Nem megy a szívre hallgatás, félek. Pont azért fog menni, mert félsz.

Kedves elveszett Liliomvirág a felhők mögött.