Romos tökéletesség (1)

Talán csak nem vagyok neki eléggé tökéletes. Eléggé jó. Meg sem érdemlem őt.’
Ismerősek ezek a szavak, igaz? Hányszor mondtuk már, mikor szakítás vagy éppen egy hatalmas nagy csalódás után voltunk. Hányszor mondtunk még cifrábbakat is, de mindig és mindig magunkat hibáztatjuk: bármi is történjen. Semmit sem jelent az a tény, hogy minden két emberen múlik, még ha így is van, akkor sem jelent semmit. A legelején legalábbis nem tűnik lényegesnek, a közepénél kezd, a végénél pedig már senkit sem érdekel ez a közhely.
De a legeleje. Hogy is kezdődik a csalódás, szakítás, bármiféle megsérülés utáni reagálás? Hogy is kezdődik önmagunk elvesztése, majd megtalálása? Vajon tényleg ennyire tudunk függni a másiktól, hogy feladjuk saját magunkat önként és dalolva? Miért akarunk tökéletesek lenni? Tökéletesek vagyunk, amikor egyedül vagyunk; tökéletesek vagyunk, amikor szeretünk; tökéletesek vagyunk, amikor harcolunk; tökéletesek vagyunk, amikor küzdünk; tökéletesek vagyunk, amikor a másik képébe ordítunk; tökéletesek vagyunk, amikor sírunk; tökéletesek vagyunk, amikor nevetünk; tökéletesek vagyunk, amikor… Mindig tökéletesek vagyunk. Nem kell tudatosan tudnunk és elhinnünk, ez bennünk van. Néha felszínre jön, néha elbújik, de ott van minden átaludt nap után, minden megivott ital után, minden kinyílt rózsaszálban, minden kiolvasott lélektükörben, minden átölelt percben, minden öntudatban, minden kérdőjelben. Tökéletesség. S jön valaki, aki még tökéletesebbé teszi, aztán elmegy és viszi magával, te pedig ott maradsz a kilátástalan fél tökéletességgel. Elmegy, te pedig összerogysz. Összerogysz, mert kirabolt: rosszabb, mint egy betörő, hiszen az nem a lényedet, nem a szívedet viszi magával, hanem a bútoraidat amiket bármikor újra lehet venni. De saját magunk mennyibe kerülünk? Mennyibe kerül újból felépíteni önmagunkat a romokból? Ha egyáltalán akarjuk. Padlót fogunk, és hangtalanul ordítunk. Nem vagyok elég tökéletes a számára!’ Talán tényleg nem. Talán senkinek sem vagyunk elég tökéletesek, ha magunknak nem vagyunk az. Okokat keresünk a szakításra, okokat keresünk arra amiért elhagytak minket, és közben nem vesszük észre ami a szemünk előtt van:  Nincs oka, egyszerűen jött, elvégezte a feladatát az életünkben, tanított valamit, aztán kisétált. Mert aki jön, az általában megy is. És nem azért, mert nem vagyunk tökéletesek. Ha tökéletesünk vagyunk, akkor is elmegy és elhagy, kivéve ha az van megírva neki, hogy örökre velünk maradjon: akkor marad. Akkor is maradni fog, ha bármilyenek is vagyunk.

Tökéletesség. Rom. Csalódás. Önmagunk.
Mi a hasonlóság? Az, hogy felül kell múlnunk önmagunkat ahhoz, hogy a romból önmagunk lehessünk. Rá kell döbbenünk, hogy a tökéletesség és a tökéletlenség igazából nem létezik mert ők is szerepek a nagy betűs színházban. Meg kell tanulnunk, hogy a csalódás nem ellenség, hanem jó barát: fogj kezet vele, ülj le vele kávézni, hallgasd meg és tanulj belőle. Amikor csalódunk, hajlamosak vagyunk úgy látni, hogy mi vagyunk a legszerencsétlenebb emberek és semmit sem érdemlünk meg: Miért? Miért gondoljuk ezt? Meg tudod magyarázni? Igen te, ott aki a gép előtt és ezt olvassa, igen te meg tudod magyarázni, hogy miért gondoljuk azt, hogy a csalódás rossz és azért kapjuk mert nem vagyunk semmire sem jók?
Persze hogy meg tudod magyarázni, csak nem mindegy mivel. Az élet sosem lesz csak jó, csak boldog és csak rózsaszínlufis. Mindig lesznek kudarcok, kérdőjelek a fejed felett amikről már a Hiperkarma is énekelt. Mindig lesznek negatív lehúzó erők, és pozitív húzóerők: tudod mi a hasonlóság? Mindkettőben hiszel. Az egyik az ördög, a másik az angyal: egyensúlyba kell hoznod a kettőt, és elhinni, hogy nem egymással hadakoznak hanem téged irányítanak.

Tökéletesség.
Elhagynak, még ha te még szereted is. Akkor sem a te hibád. Akkor sem hibáztathatod magadat, sem a másikat. Tanulj belőle, és omolj össze: sírj, dühöngj, tombolj, add ki magadból az érzéseidet, aztán állj fel mosolyogva és folytasd tovább az utadat. Nem azért történnek veled a dolgok, mert nem vagy tökéletes: épp ellenkezőleg. Azért történnek veled mindenfélék, hogy tökéletes legyél.

Tanulj a hibákból, hogy újból elkövesd.’