Altalaban az emberekre, a tomegre, a nepre, a kormanyra, a szomszedra fogjuk azt ha szar passzban vagyunk es nem lattunk egy cseppnyi boldogsagot sem. Pedig ott van; majd kiszurva a szemunket, ott van es figyel minket es var rank. Varja, hogy mikor veszuk eszre. Mikor?
Mikor?
A vidamsag ott van korulottunk, csak neha szemellenzott teszunk a szemmunk ele, bedugjuk a fulunket, es csak megyunk egyenesen az uton ugy, mintha egy szornyu, tuzes padon kene vegigsetalnunk. A vicces momentumok ott vannak a foldon, a plakatokon, a suli vagy munkahely egyik szegleteben; a mosolyok ott vannak az emberek arcan. Egyek vagyunk meg akkor is, amikor igazabol nem vagyunk egyek. Az emberiseg valahogy azt felejtette el, ami a repulotereken meg megtalalhato es meg az uralkodik: az onzetlen elfogadast, oszinte tiszteletet es felhotlenul boldog mosolygast.
Nezz korbe, es boldogsagot talalsz. Mikor nevettel egy joizut utoljara? Mikor erezted ugy, hogy mar a hasad faj a nevetestol es majd szetpukkadsz? Mikor nevettel ugy, hogy mar a boldogsagos konnyek is kijottek?
Tudjatok mit? Megalakult. Itt es most. Egesz heten megtartjuk a nevetes vilaghetet. Az oszinte es boldoget, szoval alarcokat le es irany elore!
Nevess. Csodak igen is leteznek! Nyiljatok ki, mint a viragok – nincs megbanas, nincs vesztenivalo, nincs fekete es feher.
‘Keress magad melle jeleket, ne felj megtalal majd mindegyik amelyik meg nem azt a szabaly erositi.’
Xoxo
Coffee & Style : )
