Amikor gyerekek vagyunk, rajongunk az ujdonsagokert sot, minden egyfajta ujdonsag a szamunkra. Megfigyelunk minden reszletet; nem felunk nevetni es minden kerdest amit kiejtunk a szankon olyan termeszetesnek erezzuk. Magunk vagyunk sajat magunkban, a baratsagosag bugyraban.
Hol lesz vege? Hol valtozik at a kislany lannya aztan nove majd nenive? Es egyaltalan, nem tudnank megallitani a folyamatot? Termeszetesen nem. Megallitani semmit sem tudunk, csak lassitani vagy gyorsitani – gyorsitsuk meg a dolgokat, amikor nem akarunk valamit megelni; lassitsuk meg, ha sokaig szeretnenk a pillanatban lenni. Nem megy konnyeden a kapcsolgatas, hiszen a valosagban neha azt sem vesszuk eszre ha az elem kifogyott a taviranyitobol. Tanacstalanna valunk, morgunk, csapkodunk, emelkedo hangokat produkalunk ki magunkbol, de aztan ezektol fuggetlenul hirtelen rajovunk, hogy nem osszeeskuves van ellenunk, hanem csupan csak az elem a ludas. A ludas matyi a pacban felvonas.
De a kislanybol lany majd no aztan neni. (termeszetesen, a fiukbol ferfik majd bacsik lesznek, hiszen ok is elnek ezen a vilagon). Valtozunk, ahogy a korunk valtozik. Ovodas voltam, amikor az elso es egyetlen esernyom volt: piros, es figurak rajta. Szerettem, de aztan az esot jobban elkezdtem szeretni, igy az esernyok elmaradoztak az eletembol. Majd elsosnek keszultem az altalanos iskolai felvetelin: az angol osztalyba, utana csak ugy mert miert ne, a szembe levo zenei osztalyba. Zongorazas ment tokeletesen, de aztan valamit osszekevertem hangszerben. Angolra vettek fel. De a drama is tulsagosan benne volt a pakliban; talan ezert volt nagy almon a Szinmuveszeti szineszi szaka – mindig amikor a Vigszinhazban ultem, elkepzeltem hogy en is szerepet jatszok ott es a szinpadon vagyok. Beleeltem magam a darabba, bar ez meg a mai napig megmaradt, csak nem olyan intenziven, mint akkor. Az evek multak, a Szinmuveszeti megmaradt, csupan a szineszet helyett a dramaturg vette at a helyet. Nem is tudom hogyan. Egy eves lehettem, dednagymamam mondta, hogy ebbol a gyerekbol ujsagiro lesz. Ezt en mar csak csaladi tortenetkent ismerem, de azt hiszem, hogy ha egyszer eletrajzot irnanak rolam, akkor ezzel a mondattal kezdodne a konyv: “ebbol a gyerekbol ujsagiro lesz.” Innen indultam, oda is lyukkadok ki a vegen?
A kislanyok kacagnak, a lanyok nevetnek, a nok mosolyognak, a nenik kacagnak. Korkoros parositas – volt, es lett. A huszonharom evemet atleptem, es mar masnap mashogy ereztem magam, mint huszonket evesen. Pozitiv vilagban nevetve futkoraszva. Meglepodtem, majd elveztem es vegul megszoktam. Annyira mas huszonharomnak lenni – de ez mindenkinel mashol jelenik meg. Maskor erzed azt, hogy elindultal, hogy valtoztal, hogy felnottebb lettel. Mindenkinel mas a kulcsszo; csupan meg kell talalni.
A nenik kozul sokan annyira visszaesnek, hogy ujbol lanykent viselkednek. Piros ruzs es busz utan futas.
A nok elvezik, hogy nekik is hatalmuk van, es nem csak a ferfiaknak. Ezert tanulnak es lepcsot massznak, hogy minel fentebb legyenek.
A lanyok elnek. Egyszeruen csak elnek, neha csapkodnak, de a hang a maxon.
Es te?
Futsz a szakaszokon, majd hirtelen megpordulsz de igazan sosem allsz meg. Sosem allsz meg – megha azt is erzed neha. A sziv szivelegtelensegben megallhat a stressztol, de a fajdalom nem ol meg. Ahogy a valtozas sem, es a korokon valo lougras sem.
Mindig is tizenkilenc eves szerettem volna lenni. Kislanykoromban mindig azt jatszottam, hogy ennyi vagyok. Ok talan nincs is, csak gondolom tetszett az a szam…vagy elozo elet? Nem volt nagyon vihart es port kavaro a tizenkilenc… azt hiszem, de toprengek rajta es egy kesobbi posztban leirom ezt is meg azt is. Like?:) Pontokba szedes. A huszonharmat nem almodtam meg, megis sorsfordito: magic happiness.
Kislany, lany, no aztan neni. Tudjatok mi a kulonbseg? A belsojuk. Ugyanaz..csupan egyre tobb emlekkel es tanulassal az eletrol. De legeslegbelul sosem valtoznak.
Xoxo
Coffee & Style : )
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: