– forrás: weheartit –
South Bohemian Ballet: MOZ-ART – budapesti bemutató
2015.02.17, Művészetek Palotája
Két előadás, egy este. Az első a lelket, a drámán és a filozofikus mély gondolatok kimutatásával keresztül ismertette meg, míg a másik a humoros oldalról mutatta meg az emberi értékeket és magát a létet. A másodikon belülről jövően nevettél, az elsőn síri csend uralkodott a teremben.
Teltház volt. Angol és cseh és magyar beszédfoszlányok keringtek a levegőben, békés és kedves mosolyok villantak a MÜPA falain belül, a teremben kicsit jobban érződött az izgalom illata, mint máskor, s olyan érdekes, hogy amilyen hangulat és gondolatok alákerülök az előadás napján, azokra ott a MÜPÁban ülve, választ kapok. Nem hiába pont azokat az előadásokat nézhetem meg, amiket éppen megnézek, és erre mindig minden alkalommal ott a teremben jövök rá, mint valami már-már magától értetődő rituálé. Lélekház. Kivetülés és némán kilehelt lélegzet. Ok-okozati felerősödés. Ihletmozgás és kiszakított zene. Random reakciók, amik által önmagadat is figyeled, hogy most vajon miért épp ezt váltotta ki ez a tánc, ez a jelenet, ez a rész: akarva és akaratlanul az előadások önmagadba vezetnek be, mint valami tökéletes idegenvezető. Nem beszél sokat, csak előreenged, hogy leáss a saját mélyen levő pontodig. Lelök, mégsem enged lezuhanni, mint valami cirkuszi mutatvány és éppen a kötélen egyensúlyozzunk, hogy ne essünk le a földre. Belül viszont tudjuk, hogy nem fogunk leesni, mert alattunk mindig lesz valami, ami megfog. Képzelet, reális látásmódban. Reális látásmódban született hallucinációk, amik a végére kitisztulnak, de még napok, hetek, hónapok múltán is emlékszem ezekre a pillanatokra éppen ezért, mert a hallucinációkkal kötöd össze önmagadat velük. Az emberek lélegzése az ott a sötétben, abban a két-, másfél órában, ami miatt nem érzed magad egyedül, ami miatt el tudod engedni úgy magad, hogy biztonságban vagy és megnyugtat a tudat, hogy az idegenek igazából nem idegenek, hanem olyanok, mint mi magunk. Elvarázsol és szebbé teszi a másodperceket, mert ott minden egy másodperc egy váratlan csoda. Nevetve táncolnak még akkor is, amikor épp drámát fejeznek ki. Képletesen. A tánc által élik át a fájdalmat, a szeretetet, az együttérzést, a halált, a féltékenységet, az összeveszést, a két dolog közti választás nehézségét, a lelkiismeretet, a hazugságot, az igazat, a hamisat, a szépet, a ferdét, a minden olyat, amivel mi is mindennap találkozunk az életben, ahogy ők is, csupán nekik a tánc a kifejezőeszközük, hogy közelebb hozzanak minket a világhoz. S abban az órában olybá tűnik, hogy mi is így éljük át azt a káoszt, azt a felismerést, azt a kiragadott önrészeket, ahogyan ők.
Az elején a táncmozdulatok olyan kaotikusnak tűntek, aztán egyre jobban mélyedtél bele. Mintha némelyik nem is mozgott volna egyszerre, aztán magával ragadott, s ha magával ragad, nincs megállás, szárnyalsz a balettosok körében ott a színpadon. Mindent ott láttam egy helyen, ha a táncosokat néztem, ha a koreográfia témáját lestem, és a zenét hallgattam közben. Minden megtalált, ami aznap megtalált. Önismeret. A balett, bárki bármit mondd, de a legnagyobb szemfelnyitás és magadba nézés eszköze a világon.
És a zene. Mozart olyan szépen tudta kikomponálni magából azt, amit érzett, amit érzékelt, hogy arra szavak nincsenek. Több, mint hatszáz zeneművet vetett papírra. Az olasz dallamosságot a francia és a német hangszereléssel és eleganciájával ötvözte. Talán ezért van benne ez a mindenség, hiszen az olasz bohókássága, a francia kifinomultság, az olasz-francia elegancia, és a német kimértség és precizitás az, ami ezeket egy kalapban összekeverve, adják Mozart annyira jellemző zeneiségét. Mindenkor és mindenhez jól passzol épp ezért, mert tényleg minden megtalálható bennük. Zongoraversenyeiben létrehozta a zenekar és a zongora egyenrangú párbeszéd játékát. Színpadi műveiben hősei lelkivilágát és érzelmeiket rendkívül meggyőzően hatásos módon fejezte ki, a drámai helyzeteknél tökéletes tükröző atmoszférát tudott alkotni. Bachot tartotta példaképének elsősorban. Mozart 35 évesen halt meg, Bécsben, 1791. december ötödikén. Hat gyermeke közül, csak kettő élte meg a felnőttkort, és Constanze Weber volt a felesége. Halála után az a pletyka keringett, hogy riválisa, Antonio Salieri mérgezte meg őt. Puskin írt is egy ilyet később, 1830-ban, ezt a gyanút a “Mozart és Salieri” írásában, de ez igencsak esélytelen, hiszen Salieri úgyszólván nemzetközileg jóval elismertebb, híresebb komponista volt Mozartnál akkoriban, tehát semmi értelme nincs annak, hogy azért mérgezze meg Mozartot, mert ki szeretet volna törni az árnyékából.
A Mozart család egyik tagja sem vett részt az eseményen, a felesége is csak 1809-ben ment ki a temetőbe. Harmadosztályú sorsír, Sankt marx temető.
2015. 02. 17én, este héttől este kilencig tartott a MÜPA fesztivál színházában a South Bohemian Ballett budapesti bemutatója. Mindkét koreográfia, Mozartra épült. Külön-külön megpróbálom röviden bemutatni őket:
1. rész
Mirabell
A cím, a Mirabell egy varázslatos barokk kert Salzburgban, ami az embereket már évezredek óta megbabonázza a szépségével. Ebben a kertben játszódik e balett. A zene és a tánc kettőse olyan emberi tulajdonságokba enged belepillantást és fejez ki, mint a szeretet, a szépség, az őszinte öröm, a dráma, az intelligencia, a finom elegancia, a játékosság, vagy éppen a filozofikus gondolatok. Egy csomagba teszik az ember lelkét, nyitogatják, babusgatják, óvatosan bánnak vele, és meg-meg mutatják nekünk, nézőknek, hogy kik is vagyunk mi és merre is tartunk éppen a lelkünk felé vezető úton.
A koreográfia, a rendezés, a koncepció és maga a világítás itt mind, Egerházi Attilának volt a feladata. (Ha minden jól megy, hamarosan vele elkészül az interjú is!)
A színpadterv, Árvai György.
A kosztüm, Andrea T. Haamer.
A youtubenak köszönhetően egy kicsit a koreográfiába bele lehet kukkantani:
2. rész
Hat tánc
Míg az előző részben az agyalásé, a folytonos gondolkodásé és filozofikus szavaké a fejünkben volt a hangsúly, itt már csak egyszerűen élvezzük, amiket képletesen szólva, elénk raknak. Könnyed illúziók ezek, és az emberi mívoltot, értékeket a humorral fejezik ki. Főleg az a vicces rész benne, amikor két férfi estélyi ruhában, nagy dámaként jelenik meg a színpadon, és a ruhák úgy csúsznak, mintha görkorcsolya lenne rajtuk. De Jiří Kylián így fogalmazta meg a darab lényegét a MÜPA oldalán: “Két évszázad választ el minket attól az időtől, amikor Mozart a német táncokat komponálta, s a történelmi időszakot főképp háborúk, forradalmak és különböző társadalmi mozgalmak alakították. Ennek tudatában nem választhattam olyan táncjeleneteket, amelyek a múlt hátterében tükrözik a zeneszerző humorát és zenei tehetségét. Inkább hat, látszólag nem érzelmi részt választottam, amelyek egyértelműen figyelmen kívül hagyják környezetüket. Nem vesznek tudomást a folytonosan forrongó világról, amelynek emléke még mindig ott él sokunk lelkében. Noha Mozart Hat tánca szórakoztató műként is nagyon népszerű, nem tekinthető burleszknek. A benne megnyilvánuló humor mindössze eszköz, hogy rámutasson az emberi értékekre és tulajdonságokra.”
A színpad, kosztüm, koreográfia, Jiri Kylián érdeme. Ahogy a világítás elképzelése szintén.
A világítás megvalósítása viszont Joop Caboortnak köszönhető.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: