Jól vagyunk? (1)

1.0Relax with winehttps://coffeeblues.cafeblog.huMaja B. Wargeehttps://coffeeblues.cafeblog.hu/author/csipogohotmail-com/Jól vagyunk? (1)<a href="https://coffeeblues.cafeblog.hu/files/2013/01/119767671312280117_8rcqh4zj_c.jpg"><img class="aligncenter size-medium wp-image-280" alt="119767671312280117_8rcqH4ZJ_c" src="https://coffeeblues.cafeblog.hu/files/2013/01/119767671312280117_8rcqh4zj_c.jpg?w=300" width="300" height="300" /></a> Olyan nehéz pozitívnak lenni és magunkat szeretni, amikor a körülöttünk levő világ háborog. És teszi ezt úgy, hogy újabb és újabb feladatokat szemel ki nekünk, amiket végig kell vinnünk, különben a pokol bugyráig fogunk szenvedni... prózain kifejezve, de azt hiszem a lényeg ugyanaz. 'A léleknek is lehet valami betegsége, sérülése, hogy úgy mondjam, és ennek megfelelően a testi tünetekben is bizonyos zavar áll be. Hogy kívánhatjuk az orvostól, hogy a testi bajt meggyógyítsa? Hogy tehetné ezt, amíg a lélek baját, sebét meg nem mutatjuk neki?' /Nathaniel Hawthorne/ Amikor szinte másodpercenként váltakozik a hangulatunk, és szinte már azt sem tudjuk, hogy az előző órákban mit csináltuk, baj van. Általában a lélek kivetül a testünkre is, így rögvest fejfájás, láz, influenza és egyéb szépségek léphetnek életre (nem azt mondom, hogy mindig, a nagyobb betegségeknél azért célszerű orvoshoz is elmenni). Szorongással és rendkívül erős félelem érzéssel kezdődik, majd ürességbe és fekete-fehérségbe csap át, ami hatalmas robbanással ér véget. De mi van akkor, amikor azért leszünk rosszul, mert nem tudunk egy olyan emberen segíteni, aki igazán közel áll a szívünkhöz? Aki egyszerűen csak kórházba kerül, mi meg akárhogy küldünk felé szeretettett, fényt és egyéb pozitív erőket, ha nem segít? Hajlamosak vagyunk azonnal eredményt elérni. És ha nem érjük el, magunkba gubózunk és csak nagy nehezen jövünk ki belőle. Minden rosszabb lesz. Már minden hitünket felhasználtuk, vagyis azt hiszük, és kezdjük mi magunk is feladni. Ott van a tükör másik oldalán, és bepánikolunk amiért nem tudunk segíteni. Annyi mindenkinek segítünk, és akkor pont annak nem, akinek szüksége lenne rá. Miért van ez? Talán ez a sorsa. Talán így kellett történnie. Minden okkal történik... ezt most mégsem akarjuk elhinni. Pedig szembesülnünk kell a valósággal ahhoz, hogy igazán hinni és aztán segíteni tudjunk. Meg kell barátkozni a látvánnyal, és ha fáj akkor egy orbitálisan nagyot sírni is, de amíg nem fogadjuk el a valóságot, addig nem tudunk tovább lépni a következő szintre. 'S ha egyedül maradsz a fájdalommal, szólj így: "Tessék, fájdalom. De akárhogyan fájsz majd, tudom, hogy ez rendben van így: mert ember vagyok.' /Márai Sándor/ Nehéz. Senki sem mondta, hogy az élet könnyű, de annál nagyobb boldogság, ha a másikon mosolyt látunk és miattunk. Csak addig el kell érnünk. Tehát mi is a feladatunk? Szembenézni a valósággal és elfogadni amit látunk, megerősödni önmagunkban hogy segíteni tudjunk a másiknak, és aztán hinni. Nehéz. De sikerülni kell. Minden energia saját magunkból jön a világra: ami bennünk megfogalmazódik, azt adjuk üzenetként az univerzumnak. Az erős emberek először sírnak, rohannak, hogy a végén mosolyogva sétáljanak be a célba.rich