A magányt és az egyedüllétet sokszor egy lapra teszik, túlértékelve és hibásan. S a legtöbb ember negatívan elutasítja mind a két fogalmat, és úgy tesz, mintha ezek olyan súlyos bűnök lennének, én pedig ilyenkor mindig megkérdezném vagy megkérdezem, attól függ, hogy Miért nem fogadod el saját magadat ahhoz, hogy kettesben tudj önmagaddal maradni legalább két percre, vagy másfél órára is akár? Mi az a fenemód nagy gát benned, ami nem engedi, hogy élvezd a csendet kettesben magaddal? Mert minden bennünk dől el; ha nincs semmi tudat alatti belső el nem fogadásunk magunkkal szemben, akkor nem tesz minket frusztrálóvá az, ha ne adj Isten, egyedül kell elmennünk valahová, és nem gondolunk rá negatívan, hogy biztos, most mindenki kinéz minket. Miért is nézne ki? És honnan? A világban nincsenek klikkek, amikből kilógunk. Emberek vannak. Ennyi az egész.
Mind a két tábort ismerem. Azt, aki teljességgel nemet mondd, bármiféle egyedüllétre nyilvános helyekre menvén, és ha meglát egy ilyen személyt, aki nem társasággal ment, rögvest grimaszol és lesajnálkozva néz rá, hogy “jaj, milyen szegény”. De még soha nem tudták megmondani konkrétan, hogy miért is lenne szegény sőt, amikor rávilágítok arra, hogy ez az egész talán azért van, mert ő önmagát teljes egészében elfogadta, a jóval és a hibáival együtt, hogy nem fél sőt szereti megélni a dolgok mély és égbeérő oldalát is, és legyen szó moziról, kiállításról, koncertről vagy bármiről, azért vagy ott, hogy magadba merülve egy rozéval elmerülj benne, ő pedig, aki egyedül megy, tisztában van az értékeivel, tisztában van az adott esemény értékével és azzal, hogy ily módon lehet a legjobban megajándékozni saját magunkat. És ez az utolsó rész a legfontosabb. Néha mindenkinek szüksége van, hogy törődjön a testével, a lelkével, a szívével. Mindenkinek. Most tényleg használjam a klisés én-időt? Hát jó. Használom. Szüksége van mindenkinek, hogy néhanap a nagy rohanásban megálljunk és önmagunkkal nézzünk farkasszemet. Egy jó program könnyebbülést hoz a léleknek is, mint ahogy neked a kávé a hajnali órákban, a léleknek is újjá kell születnie havonta. Jobb esetben. Különben mint te kávé nélkül, morcos lesz és üres. Vagy mint a párkapcsolat szex nélkül.
Imádom az embereket, imádom a társasági életet, de azt is imádom, amikor kiszakadok a programokra egyedül. El sem lehet mondani, mennyivel sokkal másabb érzés, és egy percig sem érzem azt, hogy kívülálló lennék sőt. Ugyanúgy beszélgethetsz másokkal, ha úgy van kedved. Ugyanúgy csinálhatsz mindent, de legfőképpen azt, hogy visszavonulsz és előtérbe helyezed a lelked. A lelked estéi ezek. Kimenőt kaptál, szórakozzon a lélek, hogy aztán téged is szeressen. Oda-vissza kapcsolat a test és lélek és szellemi lét között. Nem csak azt kell ápolni, amit egy másik emberrel lévő kapcsolatnak nevezünk, hanem az önmagunkkal lévő kapcsolatot is ápolni, nevelni, szeretgetni kell. Nem működik másképp, nem működünk másképp.
Amikor azt olvasom vagy hallom, hogy “ú, mennyire nem tudok egyedül lenni”, akkor öntudatlanul is próbálom rávezetni az illetőt, hogy MIÉRT NEM. Mióta van ez így, és miért alakult ki ez nála. Mindig az lesz a végcél, hogy senkinek érzi magát, jelentéktelennek egyedül, a társadalom aljának, akit sajnálni kell, és ez annyira nevetséges. Az, hogy a tévé és mindenféle reklám meg a társadalom eléggé azt nevelte belénk, hogy ha nem vagy kapcsolatban, ha nem vagy társaságban, akkor depresszív buta gyerek vagy, aki még különc is, és ennek akik be is dőlnek, hogy tényleg így vagy, akkor… akkor erre most mit mondjak? Megérdemlik, hogy a társadalmi “normát” állítják maguk elé példának? Azt a társadalmi normát, amit minden második ember szid? Komolyan? Szidod, de mégis aszerint élsz? Hogy is van ez? És ehhez nem mentség a boldog párkapcsolat, már pedig a boldogságot is megkérdőjelezném egy olyanban, ahol az egyedüllét negatív szó, mivel azt jelenti, hogy önmagát az illető nem fogadta el totálplánban, tehát álarcokat képes húzni még mindig néhanap, tehát nagyobb százalékban az egész párkapcsolata puszta menekülés önmaga és a magára húzott helyzete elől a társadalomban, ami lássuk be, mindig görbetükör, ha nem vagy tisztában magaddal. Meg amúgy is, ha valaki túl sokat mondja, milyen boldog, milyenmilyenmilyen, akkor ott valami van, jó mélyen megbújva, de van. És inkább söprögessen, hogy a negatív szavak ereje eltűnjön magából és pozitívak legyenek – mert enélkül a menekülés örök hozzátartozója marad, ami viszont nem boldogság.
Oké, a magány érzete már nem egészen pozitív sőt. De ezek az emberek depresszióval is küzdenek, elég súlyos kontroll alatt tartva saját magukat és úgy szintén valamibe menekülnek, csakhogy ne kelljen a tömegek elé vetniük magukat, mert hiszen… Az ő életük egy nagy doboz tagadás.
Ezért nem szabad a kettőt egy lapra tenni. Mert az egyik lelkileg megterhelő, a másik pedig önismereten múlik. Az egyikhez jó erős akarat kell, a másikhoz pedig csak elfogadás. Sok minden más mellett, de ne tegyük egy lapra őket, mert butaságra vall és olyanra, akik még nem élték át a mélységeket, se a csúcsot. Pedig mindkettő tökéletes harmonizálása a léleknek.
Ha egyedül érzed magad néhanap, elég ha az emberek közé mész, a Kálvin téren sétálsz, kávét veszel, a meseszép épületek és csodaszép utcákban bandukolsz, helyekre mész és könyvantikváriumba, és a mosoly rád ragad. Az inspiráló környezetben a mosoly a részeddé válik. S rájössz, hogy igazából sosem vagy egyedül, csak a fejed annyira zsong a fáradtságtól, a negatív kapcsolatoktól, hogy elfelejted, minden rajtad áll. És ennyi. Sosem fogom megérteni azt, aki magának csinálja a rosszat és nagyokat jajgat közbe – volt egy lehetőséged, vagy éltél vele, vagy nem. Mindig van választásunk, hogy hosszú vagy rövid út lesz-e az éppen adott feladatod kiismerése és megtanulása az élettől.
Napi kérdések
– Hogy érzed most magad?
– Hogy érzed magad manapság társaságban?
– Mikor voltál utoljára egyedül bárhol is?
– Milyen érzés egyedül lenni?
– A magány és az egyedüllét fogalma számodra negatív, vagy félsz tőle, esetleg elhatárolódsz tőle, mert azt hiszed, téged kikerül?
– Mi volt az utolsó eset, amikor úgy érezted el kell menned onnan, el kell menekülnöd onnan, különben rosszul leszel?
– Mit tagadsz saját magaddal szemben?
– Elfogadtad már magadat?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: