(photo: weheartit)    Milyen… ? avagy ki mondja meg, mit kéne jobban csinálnunk? Az ég szürke és csillagos, félhold van. A telefon repülőüzemmódban a táskában, a buszt várod. Körülötted hébe-hóba elsétáló emberek, mögötted beszélők, vagy úgyszintén egyedülálló emberilények a járműre várakozva. A szokásostól eltérően, a város maga az élet: itt maga az élet van. Rohanó,… Tovább »

 (weheartit) Mikor lesz ténylegesen vége a vége? avagy néha a szerelem mikor válik erőltetett maszlaggá?  Puszipuszi, majd este jövök, mondod, s már kint is teremsz az ajtón túl. Muszáj mondatok hagyják el a szánkat, ha egymáshoz szólunk, vagy éppenséggel a kérdéseink özöne a “milyen volt a mai napod?” és a “kérsz kávét/bort/cigarettát?” közöttiekre szükül. Egymás… Tovább »

(weheartit) A száj néha nem jár. Elnémul és figyelővé teszi a szemet. “A néma gyereknek anyja sem érti a szavát”, mégis többet mondd el egy csend, egy hallgatás, mint egy barokkos-körmondat. Mint ahogy az is, ha valami nem sikerül, de rögvest utána kapsz egy olyan hírt, ami viszont igen. Már lassan több, mint ötéve hiszek… Tovább »

– forrás: weheartit – Lelkitársak: Valóság, vagy kínzó rögeszme?  Tagadjuk, mégis keressük. Mintha belénk lenne kódolva az, hogy a másik felünket meg kell találnunk. Ez lenne az Éva-Ádám szindróma? Megnyugtató már a tudat, hogy van valaki, aki csak ránk vár, s mi pedig rá? Mégis miért? Azt mutatjuk a tisztelt publikum előtt, hogy mennyire függetlenek… Tovább »

 (weloveheartit) Vajon miért gondoljuk azt, hogy elmenekülhetünk az emberek elől? Hogy akkor és ott, kisétálhatunk az életekből, és az égvilágon senkinek sem fogunk hiányozni, mert mi eldöntöttük, hogy senkinek sem fogunk? Miért hisszük el önmagunk makacs dirigálós fönökösködését ahelyett, hogy néhanap tényleg elhinnénk, amit a másik ember érezz? Hihetetlen lenne a szeretet, de az utálat… Tovább »