a kapcsolatok belseje (1)

 
– forrás: weheartit –

Egy új kapcsolattípus:
Mi is az a ‘hogy vagy-haverság’, és miért is olyan tökéletes a maga módján? 

A “hogy vagy-haverság” lényege az üresség, az érzelem nélküliség, és az agyalás nélküli szabadon mozgás. Van is, és nincs is, viszont egyáltalán nem lehet összekeverni a “se veled, se nélküled” kapcsolattal, hiszen ott jelen vannak az erős érzelmek, mert egyik pillanatban őrülten szerelmesek vagyunk és élni sem tudnánk a másik nélkül, a másik percben pedig gyűlöljük és a békasegge alá sem kívánjuk őt. A “hogy vagy-haverság”ban nincs ilyen: akkor működik tökéletesen ez a kapcsolat, ha nem viszünk bele érzelmeket, ha nincsenek benne gondolatok, ha üres témákat érintünk úgy, hogy a másik egyáltalán nem hat meg minket semmivel sem. S mindez belülről jön, nem megjátszott akaratú viselkedés az egész. 

Akkor döbbensz rá, hogy ilyen kapcsolatban vagy benne egy-két ismerősöd révén, amikor elöntenek a kérdések, a gondolatok, és érzelmek vele kapcsolatban, s egyszerre csak rádöbbensz, hogy ez az egész csak akkor működik, ha nincsen semmi, csak egy fekete csík köztetek, ami sosem villog. S visszaveszel, fejet hajtasz magadnak, hiszen tudatosan ki akar rosszat önmagának? Vagy tovább agyalsz és tönkremész az egészbe, vagy amit a sors feléd küldött üres kapcsolatként, azt vállalod és nem kérdőjelezed meg. Felszínes témák, néhány nap szünet, majd egy valamire sem való érdeklődésszintű beszélgetés, ami igazából csak azért van, hogy legyen valami, hogy történjen valami, és ez azért kicsit rossz is lehetne, mégis az rosszabb, ha érzelmet viszel bele. Talán ez a ‘hogy vagy’ kapcsolat a legfőbb eszköze a védekezési mechanizmusnak. Amíg nem hat meg lelkileg, addig nem is tud megbántani. Amíg nem hat meg, addig szabadon mindent csinálhatsz, mert megmarad. Mint valami nyugodt víz a horizonthoz közel.

De vajon meddig lehet elmenni ezzel a kapcsolattal? Mikor mondjuk azt, hogy “elég”? Mikor jön el az a pillanat, amikor fordul a kocka, és rádöbbenünk, hogy ez így nem elég kielégítő a számunkra? Mikor kérdezzük meg magunktól, hogy – ahogy a szemiotika tanárom mondaná -, what the hell is ez a kapcsolat? Mi a jó benne nekünk? Talán, hogy minden egyszerű. Talán, hogy végre hátradőlhetünk, mert végre elértük azt a szintet, ahol csak lebeghetünk minden átgondolt gondolatok nélkül, ahol nem kell egy jól irányzott megjátszást létrehozni. “Színház az egész világ”, mondják, mi pedig a minap épp arról témáztunk, hogy oly mindegy, hogy az álarcos énedet vagy pedig önmagadat mutatod egy társaságban a legelejétől kezdve, hiszen 50-50 az arány így is-úgy is, hogy elfogadnak-e vagy sem, tehát nem egyszerűbb inkább rögvest őszintén kezdeni? A hazug, kétszínű, megjátszott világ ellen küzdünk, pedig jó magunk szintén álarcot húzunk, így beszállva abba a körbe, ami ellen lázadunk. Nem paradoxon egy kicsit?

Önmagunk vagyunk önmagunk legnagyobb döntőbírója. Mi tudjuk igazán mi a legjobb nekünk, akárki is akármit mondd egy-egy viselkedésünkről vagy tettünkről. Mi tudjuk, meg az élet, hogy miért pont azt kaptuk, miért pont azt léptük meg amit. S tényleg mindenki, saját magából indul ki, ez bármennyire klisés, de erre egészen biztosan, minden nap vagy négyszer rájövünk. Ha te jóval fordulsz a többiek felé, akkor a másikból is a jót nézed ki. Ha rosszul lépsz, a többiekből is a rosszat veszed észre. Ilyen egyszerű; nem fekete-fehér játszma, ez egyáltalán semmilyen játszma, hanem csak lépések a lekövezett padlón, miközben bármelyik útra is lépsz, a madarak ugyanúgy fognak fütyülni és dalolászni. A külvilág nem változik, csupán saját magunk hozzáállása és belseje változik.

Ezért igen, vannak ilyen kapcsolatok, amikor az a jó, amikor minden kiegyenlítetten csak létezik. Nincs semmi más, csak a léte. A nagy viharokból három erre a letisztult, fekete keretű, fehér, szolid, elegáns képbe kerül bele. Nem minden vihar után van csend, de minden harmadik vihar kinövi magát, hogy tovább kacagjon a levegőben. 

Mit tanulsz/tanulhatsz meg a ‘hogy vagy-haverságból’?
– hogy bármi is történik egy kapcsolatban, semmi sem lehetetlen ahhoz, hogy a jelenbe majd a jövőbe csatlakozzon.
– türelmet. iszonyat nagy türelmet.
– hogy az üresség nem rossz sőt, szükségünk van arra, hogy az egyensúlyt kiegyenlítse. szükségünk van arra, hogy egyszerűség vegyen körbe minket, mindenféle zajjal megkent kérdőjelek és tettek és szűnni nem akaró folytonos gondolatok nélkül.
– önmagadat.
– hogy az egyszerűségben elegancia van, és erő.
– élvezni a csendet. élvezni, amikor semmi sem történik.
– kontrollt. hogy nem kell mindig rohanni.

(napi) Feladat Nektek:
Számodra, milyen kapcsolatok vannak? Milyen típusba tudnád besorolni a kapcsolataidat? És mit szeretsz bennük, és mit kevésbé?
Neked van “hogy vagy-haverságod”-od, ami igazából a legtökéletesebb elegancia a világon?