– forrás: weheartit –
A tagadás barát, vagy ellenség?
Ne próbáljuk bekategorizálni ezt a témát; Most ne számítson az, hogy kapcsolatokról, barátságról vagy szerelemről van szó, hogy családon belül, ellenségeken át, barátok közötti megfogalmazás a tagadás. Általánosítsunk, mert a tagadás mindenhol felüti a fejét, ahol emberek élnek emberekkel, ahol önmagunkkal játszunk másokkal. Általánosítsunk, mert igen is néha szükség van erre, hogy csak beszéljünk a nagyvilágba olyanról, ami igazából mindenkinek ismerős, csak… csak tagadja. Dalok és könyvek és filmek beszélnek erről, valamilyen szinten, a csalódás, a szerelem, s ez a legfontosabb témájuk egyike. Hogy összekapcsolódnak-e? Talán.
A wikipedián a Tagadást, az “elhárító mechanizmus”-nál találni meg. Így definiálják: A tagadás a zavaró érzések, impulzusok, vágyak jelentéktelenítése és aktív kiutasítása a tudatból. Ezután csak annyi nyoma marad, ha netán ezek létét valaki szóba hozza, azt igazságtalan vádként éli meg az egyén, és ez dühöt vált ki benne. A tagadás távolságot tart az egyén és élményei között, de nem old meg problémákat.
Ezt elolvasva, mi volt az első gondolatod? Egyetértettél vele, és valami konkrét történet jutott eszedbe, vagy ha eszedbe is jutott valami éppen azért nem adsz igazat a definíciónak? Néha könnyebb, sőt valójában, ha nem figyelünk oda, automatikusan, már-már védekező mechanizmusként elénk jön a pajzs, és egyszerűen nem akarjuk meghallani az igazságot, mert inkább a nevetséges optimizmus, mint a jelen. Akármennyire is a negatív szavak közé sorolják be a tagadást, mégis optimizmust vált ki az emberből – s bár pont ezért állítják be negatívnak, de mégis csak segíti az embert a Földön tartani, hogy ne zuhanjon össze. Hisz aki tagad, az nem buta, az pontosan tudja, érzi, hogy mi zajlik, hogy mi folyik körülötte, de egyszerűen túl gyenge ahhoz, hogy szembenézzen az éppen folyó történéssel. Ez nem feltétlenül rossz, csupán egy idő után nehéz. Más, aki nincs benne a történetben, az ezt nem érti meg, mondja a magáét, talán a saját emlékeivel példálózik, de aki tagad, egyszerűen csak dühös lesz, hogy a másik miért mondja ezeket, miért akar neki rosszat, s veszekedni kezd. A veszekedés a tagadáshoz tartozik. A realista nézőpont elhagyásával együtt, hiszen kit érdekel a realistaság, amikor nyakunkon a menekülés? Mint valami túlélési játék. A tagadás menekülés a rossz ellen, hiszen csak a rosszat tagadjuk. Válás, csalódás, elhagyás, pénzügyi gondok, betegség és halál megjelenése, dolgok amikhez kicsik vagyunk, dolgok amiket nem értünk, dolgok amik fájdalommal járnak mert mondjuk egy nagyon közeli, már-már családtagunkhoz köthető, dolgok amikkel egyelőre nem tudunk foglalkozni, dolgok amikkel képtelenek vagyunk realistán szembenézni.
A lételemünk. Minden pillanatban képesek vagyunk használni, s néha észre sem vesszük, hogy már megint a közepében vagyunk benne. Értetlenül nézünk a többiekre, mert ők az érzéketlenek, és mi viselkedünk tök jól. Észrevettétek már, hogy amikor a másikat hibáztatjátok valami miatt, amikor a másikat okoljátok, akkor igazából csak azért van, mert valamivel éppen harcoltok saját magatokban? Belső harc, folyamatos belső harc, csak néhanapján kicsit erősebb, s akkor egy pillanatra kiszállsz önmagadból, hogy a hirtelen begyorsult körhintában ne legyél rosszul.
Ilyen a tagadás is. Egy begyorsult körhinta néhanapján.
Menekülsz a valóság elől, s mégis törekszel a legjobb opcióra. Már-már olyan idegesítően naiv hatást keltesz, aki elvakultan csak a jót szögezte maga elé, és ha kell, fegyverrel kényszeríti saját magát arra, hogy ne kacsintgasson másfelé.
Nem fogom azt mondani, hogy a tagadás ellenség, és azonnal hagyd el. Dehogyis. A tagadás túlélés. Kistehén énekli, hogy “ha valami rosszat érzel, ha valami fáj, csak kiabálj.” De nem lehet mindig kiabálni. Igen is kell az a biztonságos tudat, hogy minden rendben van és minden rendben lesz, különben a számlák felett kuporogsz össze, hogy aztán a mélybe zuhanj. Bár egyáltalán a mélybe lehet zuhanni? A mélybe lehet, persze, de végérvényesen? Mindig felállsz. Akár így, akár úgy, akár ebben az életedben, akár újjászületve, de mindig felállsz. Amikor eléred a mélységet, azt az igazit, akkor ott már nem használsz ilyen védőpajzsokat. Ott már nincs szükséged rá, mert oly annyira megnyílsz önmagad előtt, hogy eszedbe sem jut eltakarni önmagadat.
A tagadás túlélés. Mint tudod, a mai Kabbalában volt, hogy “amikor a félelem megjelenik nálad, akkor az egy jel, utalás, lökés a változás, a változtatás felé.” A tagadás nem konkrét, teljes ‘csak’ félelem, de mindkettő a változtatásra sarkall, hogy egy kicsit menned kell tovább.
Akkor?
Minden barát. Barát.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: