Megnyitottam az előbb az e-mailes ládát, és ez fogadott: A MÜPA előtti téren látványos korcsolyapálya nyílik decembertől, és egészen január negyedikéig ott is marad. Egészen pontosan, 2014.12.06 – 2015.01.04ig:
hétköznaponként délután 2 és este 8 óra,
hétvégén és az iskolai téliszünetben délelőtt 10 és este 8 óra között lesz nyitva.
Kivétel persze a karácsony és a szilveszter.
De miért is különleges? Lássuk!
A helyszín a Ludwig Múzeum terasza, aminek köszönhetően a dunai háttér alapadottság, s ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a Művészetek Palotája online rádióhoz hasonlóan majd sokszínű zene szórakoztatja az éppen csúszkáló közönséget, s mindezt a jégpályát díszítő fénydekorációk között tehetjük mindezt, ha ezeket vesszük, akkor igazán megértjük, hogy miért lett már most Budapest egyik legcsodálatosabb kori pályája.
Ehhez jön még, hogy a gyerekek ugyanúgy részt vehetnek majd a Cifra Palota rendezvényein, tehát csúszkálsz és mókázol: így fog eltelni a tél, ha az ember elmegy ide. És már miért ne menne?
A MÜPA intézmény érvényes belépőjegyével az előadás napjáig egy alkalommal, két órára ingyenes használható! (Megjegyzés: ilyen a Ludwig és a MÜPA kapcsolata is. Az adott előadás napjáig egyszeri alkalommal, a Ludwig bármelyik kiállítása ingyen látogatható!)
És igen, jól látjátok a képet. Curling-oktatás is folyik majd! Szóval aki gondolkodott már azon, hogy szívesen kipróbálná, vagy csak kedvet érezz új dolgokat megismerni, vagy egyszerűen csak szereti és kész, csak pattanjon a villamosra decembertől és menjen a MÜPA elé!
Lassan tényleg beköszönt a tél.
Korcsolyát elő! (és forralt bort minden sarokra!)
Egy igazi közösség kovácsoló programnak megfelelő ez, szerintetek? 🙂
(forrás: MÜPA sajtóanyag)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: