Vajon tényleg a nő választ párt, vagy igazából a hímnemű viseli a nadrágot? Avagy hogyan is kezdődik el egy jó és hosszútávú kapcsolat?
Megannyi filmesváltozat és megannyi okos ember szavai vannak a hátunk mögött, de vajon mi az igazság? Vajon az, hogy a nő választ párt csak egy okosan manipulált taktika, ami azért jött létre, hogy a női elnyomást elfeledtessék a nők varázserejével, vagy esetleg ennél jobb és keresettebb téma alig akad a filmes-, és egyéb világban? Az élet maga egy PR, egy kitömött és irányító reklámguru. Az vagy, amit megeszel. Az vagy, amit viselsz. Az vagy, amit hallgatsz. Az vagy, amit nézel. Az vagy, ahogy viselkedsz. Az vagy, ahová jársz. Az vagy, ahogy élsz. Ugye, hogy ismerősen csengenek ezek a most leírt mondatok? Egyszerűen nem tudsz olyat tenni, ami nem te vagy, és eléggé bután nézne ki, ha hirtelen minden másodpercben megkapnád a “nem ismerek rád!” kifejezést. S mégis van, amikor megkapod. Például megkapod egy sráctól, akit talán ki sem állhatsz, mert állandóan beszólogat és csipkelődtök egymással, egy jó szavatok sincs a másikhoz, aztán pedig egy hónap múlva kirakjátok facebookra, hogy kapcsolatban vagytok. Mi történt? Ki változott meg? Vagy épp hogy senki sem változott meg, mindenki maradt ugyanolyan, csak a megszokás szerelemmé nőtte ki magát? S mennyire egészséges egy megszokási alapra építkezni?
De lehet olyat is mondani példának, amikor az egyik fél jobban szereti a másikat, s mégis egy státusz lesz belőle a napjaink legnépszerűbb közösségi oldalán. Vagy amikor az egyik éppen egy szakításból menekül bele egy másik kapcsolatba, s a végére kiderül, hogy az egész csak egy nemtudatos fekete lyuk volt, aminek nincs jövője. Olyan is van, hogy a pénz beszél, s a szerelem hirtelen csak egy fogalom lesz. Persze olyan is létezik, hogy minden tökéletes és első látásra szerelem. De vajon mi lehet az ilyen kezdésekben a közös pont? Ki választ igazából, s ki a legbiztosabb kezdőjátékos? Mikor dőlhetünk hátra teljesen jogos magabiztossággal, hogy ez a kapcsolat mindent kibír majd?
Azt hiszem, hogyha megkérdeznénk tíz nőt, hogy szerintük melyik nemű személy választja ki a párjukat, akkor hat azt mondaná, hogy a férfiak a választók, a nők pedig a döntők. Ketten viszont abban lennének biztosak, hogy mindenféleképpen a nők választanak, s a férfiak a döntőbírók. De lennének olyanok is, akik azt mondanák, hogy a nők választanak és döntenek is. Az utóbbiban már többnyire nyert a média általi üzenet, s a nőkbe sikerült egy kicsit nagyobb önbizalmat csepegtetni.
(forrás: weheartit)
A nő csábít és terveket sző, a férfi óvatosan támad. Az egyik gyengéd és talán egy kicsit könnyedén vesz dolgokat, a másik mindent akar. De melyik felállás a jobb? Amikor a férfi akar először mindent, a nő pedig az elején csak játszadozik, vagy az a jó, ha úgy kezdődik, mintha a két fél utálná egymást? Hiszen az utálatból képes a legnagyobb szeretet megszületni. Meg kell ismerni a két végletet, hogy az egyikbe belehabarodj: így van ez a kapcsolatoknál is. Meg kell ismerned a másik rossz énjét is ahhoz, hogy a jót értékelni tud. Épp azért az sosem baj, ha először barátként engeded közel magadhoz a kiszemeltet, hogy aztán hirtelen átértékeljetek mindent. Természetesen, amikor azon féltek vagy félsz vagy esetleg fél, hogy egy barátságot össze tud rombolni a szerelem, igaz. De a helyes lépést mindig magatokban, a lelketek legbelsőbb zugában érzitek, így ha azt érzitek oké lesz minden, akkor csak át kell lépni a félelmet – ami nehéz, de vannak pillanatok, amikor megéri. S ha félünk, ha olyan igazán erősen félünk valamit megtenni, akkor az azt jelenti, hogy meg kell tennünk. A félelem nem ellenség, hanem barát, egy segítő abban, hogy jó irányba tereljen minket. Egy olyan személy pedig , aki akár egy-két kapcsolatot végig asszisztál melletted, mint úgymond kívülálló, és meghallgat és segít és még ezek után is eléd áll egy napsütéses napon, hogy megkérdezze, leszel-e barátnője / barátja, az azt hiszem, tényleg eltántoríthatatlanul melletted lesz bármi is történjen. Bár ez a “bármi”, eléggé nagy szó, s mindig bebizonyosodik, hogy bármi lehetséges, főleg az, ami még eszünkbe sem jut. Például, hogy egy szép napon azzal keresnek meg, hogy meghívjanak valahová, ami régen már-már magától értetődő lett volna, mostanában pedig tele van kérdőjellel az egész, te pedig állsz éjfél előtt a pályaudvaron az üzenetet újra és újra olvasva, s arra gondolsz, hogy mennyire félsz, s hogy igazából, ha legyőzöd a félelmet, akkor minden jó lehet, de nem tudod, hogy képes vagy-e legyőzni. Valójában mikor leszünk képesek ismét valamire? Valójában mennyi a becsült ideje annak, hogy egy bizonyos helyzetben kilépjünk a félelemből s csak “ahogy esik, úgy puffan” dologként előre lépjünk?
A kapcsolatok ilyenek. A legjobb, ha a férfi kezdeményezz, hogy aztán a nő rögvest bekapcsolódjon a játékba. Nincs kizárva az első látásra szerelem, de az, hogy egy-két randi után már párkapcsolatban legyetek úgy, hogy előtte igazából csak párszor találkoztatok, nem nagyon tervezném a hosszútávúságot. Hiszen tudnunk kell valamit a másikról, és nem hagyni, hogy a párkapcsolat mindennek a kezdete legyen: kirakjátok a státuszt pár hét után, aztán pár hetes együtt járás után már jönnek a “te ki vagy?”, az “úristen, ez micsoda, de hülye voltam!”, a “te mekkora egy önző, féltékeny szaralak vagy!”, megállapítások magadban vagy akár egymásnak üvöltve egy mámoros éjszakán, amikor is kezded megismerni a másikat, és egyáltalán nem tetszik neked, amit tapasztalsz, s ennek hangot is adsz, adtok. Nem lehet úgy belecsöppenni egy párkapcsolatba, hogy csak a nevét meg az alapinformációkat tudod az állítólagos nagy szerelemről. Nem lehet úgy belecsöppenni egy párkapcsolatba, hogy még csak most lett vége az előzőnek. Kivételek mindenhol vannak, természetesen, de hát elég kevés kivételek vannak, nem?
A kapcsolatok ilyenek. Nem kell, hogy rögvest szimpatikus legyen a másik. Nem kell, hogy rögvest bókokkal halmozzátok el egymást, néha kellenek a csipkelődések, hiszen ezekből ismerhetitek meg az embereket a legjobban: hogy hogyan viselkedik, hogyan támad vissza úgymond, hogyan gondolkodik, satöbbi. Ha valaki fontos neked, hagyd, hogy kialakuljon valami igazi erős kötelék, ne ugorj bele csakazértis, hogy mindenkinek megmutasd, igen, neked is van egy szerelmed. Nem is tartom jó ötletnek a modern “beállítottalak a facebookon, hogy kapcsolatban vagyunk, miért nem jelöltél vissza?” hozzáállásokat. Meglehetősen a nőknél szokott ez jobban előfordulni. S azt hiszem, ennél a pontnál, már valami gyanús: mintha az egész csak mű lenne, egy kirakatban játszó brazilszappanopera egyik évadja. Tényleg erre van szükség a mostani világban? Még nagyobb felszín, még több álarc, még mélyebb elhidegülések és önös érdekek?
De ez majd máskor. Most akkor ki is kezdeményezzen, hogy hosszútávú legyen egy kapcsolat?
A férfiak. Ha normálisak, és nem egyből csak megdugni akarnak, aztán egy éjszaka után lelépni, természetesen, erről most nem beszélünk, mert ez nem épp hosszútávú kapcsolati minta. A normális megy, megteszi az első lépést, a normális nőnemű pedig rögvest rákapcsolódik. Így vagy úgy: lehet ez utálat, lehet ez szimpatizálás, a lényeg, hogy vegye a lapot, még ha tudat alatt is történik mindez. Emlékszem olyanokra, hogy a hímnemű ott volt a lány mellett pár rossz kapcsolata közben és a szakítás után is, s nem hagyta ott, hogy mennyire egy hisztis, hanem türelmesen segített, ahol csak tudott. A vége? Egy beállítás a facebook adatlapján. Persze most jönnének a rosszindulatú pletykák, hogy a pasi csak szexelni akar, aztán megkapja és már ott is hagyja. De komolyan megéri a férfiaknak a sok lelkizés és nyafogás éveken keresztül, ha nem szeretik a másikat? Saját magukat tegyék tönkre azért, mert valami húzza őket a gatyatájon középen? Hiszen több lány is sétál az utcán az így gondolkodóknak, így nem kötelesek évekig barátságot színlelniük egy jó kis numeráért.
Lehet, hogy a női front alapjáratban véve érzelmesebb és lelkisebb, állítólag, de attól még lássunk be az erdőbe. A legnagyobb színészek a nők, a legnagyobb taktikus és cselszövő díját is megkapnák. Ha van egy párkapcsolat, egészen biztos, hogy a nők fejében már minden előre jó öt évvel le van vajazva, de ha nem is öt év, egy hónapra minimum. A férfiak csak vannak, persze, sose becsüld le őket, mert nem szabad, de őszintébbek egy kapcsolatban, mint az ellenkező nemű társaik. Néha az egyszerűség, a terv nélküliség, a mindent élvezzünk mert jólesik, sokkal fontosabb a komoly aggódásoknál és kérdőjeleknél és gyanúknál. Ebben lenne másképp?
Chercher la femme. Keresd a nőt, hogy meglelje a lelked. Keresd a férfit, hogy leegyszerűsítsen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: