Piece of paper and without you; you are fine.

.Felvettem az egészet egy kazettára. Az egyik oldala ‘F’, a másik ‘Y’. Pillanatok, amik sosem múlnak el igazán, és pillanatok, amik rögvest a megjelenésük után már el is felejtődnek. Pillanatok, amiket hozzád, hozzám, hozzájuk, vagy épp senkihez, és így mindenkihez egyszerre köthetőek. Pillanatok, amikről nem tudunk, és pillanatok, amikről mindenki tud. Pillanatok az FY bolygón’, emlékszel még? Régen volt, aztán mégsem, mert ugyanúgy szembejöttünk egymással tegnapelőtt hajnalban, pedig igazából már öt napja nem is lehetsz itt. Öt nap, ennyi csupán és tekerünk előre, a végeláthatatlan ködön át. Látod, most felszállnék legszívesebben a vonatra, és elmennék oda, ahol… ahol létezel? ahol létezem? ahol senki sem ismer? ahol létezhetetlenül létezhetek? ahol vannak gondolatok? ahol vannak szavak? ahol vannak valós tettek, és őszinte mozdulatok? ahol vagy? ahol vagyok? ahol nincs senki? ahol nagyváros? ahol kisváros? ahol kiszállsz a megszokásból? ahol pont, hogy a közepébe lépsz bele? ahol összevissza helyett csend van?

Hová is mehetnék.

Gondolom, de nem, inkább elképzelem, ahogy öt nappal ezelőtt felszálltál a vonatra. Hajnal ötkor írtál egy sms-t, hogy nincs vész, a kos kirepült. Reggel hétkor kaptam meg, amikor felébredtem. Nevettem és könnyeztem egyszerre. Boldog voltam, és összezuhantam ugyanabban a másodpercben. A horoszkópod a kos, mi pedig kódolva beszélgettünk mindig is. Magamhoz szorítottam pár néma percig a telefont, miközben törökülésben ültem az ágyon. Mintha téged öleltelek volna át, azt képzeltem, mintha ott feküdtél volna az ágyban, vagy a kinti kanapén néztél volna egy meccset. Mintha semmi sem változott volna. Mintha még mindig ugyanazok lennénk, mint amikor először találkoztunk, bár ezt nem is szeretném igazán. A változás jó dolog. Akkor úgy éltem, éltél, éltünk meg mindent, ahogy kellett; egy repeat már nem lenne az igazi. Egy újrajátszás tele van dejavu érzésekkel, én pedig hivatalosan is utálom őket. Az első az igazi; filmekben, zenében, könyvben, találkozásban, szerelemben, barátságban, érzésekben, szavakban, élményekben. Az első az, ami mindent visz, amire ha meg is haragszunk, mindig emlékezni fogunk, mert az elsőt sosem tudjuk igazán kitörölni az emlékezetünkből. Szokásunk törölni. Megérkeztem. Zürich pont olyan fásult eddig, mint amilyen felszabadult. Innen tudom, hogy nem fogod elfelejteni a telefonszámom, és írni fogsz; akármennyire jelentéktelen, akármennyire jelentős, megírod. Papírfecnikre írod ki a fontosabb szavakat, mondatokat, verssorokat. Papírfecnikre írod az ihletet. Füzet? Az túl nagy, túl nagy helyet foglal, s olyan rideg. A papírfecnik mások; kicsik, és ha nem vigyázz rájuk az ember, elfújja őket a szél. Óvatosságra, felelősségre nevelnek a fecnik. Volt hogy szembejöttél velem; volt hogy óvott a pillanat; mégis azt láttam amit hátrafelé tudtam olvasni; Sosem fejezted be őket. Egy doboz tele van teleírt fecnikkel, amiken elkezdett ihlet van, a befejezésükre várva. Tőlem kérdezted azon az éjszakán, két pohár bor és két doboz cigaretta mellett, hogy lesz-e olyan írás amit befogsz-e fejezni. Mégis mit felelhettem volna erre? Hogy csak azt fejezzük be, amit igazán, szívből szeretünk? ami mi vagyunk, ami rendíthetetlenül mi vagyunk és senki más? Őszi falevelek szerteszét; sietős emberek, elvándorolt lépések, kiszakíthatatlan sóhaj; eltévedés Z-ben, eltévedés nélküled. Szeretem az esemeseid. Szorítom magamhoz, mosolygok, könnyezek, nevetek, szorítom, s ezt újból és újból megteszem, ahogy jön egy értesítés, hogy üzenetem jött tőled. De nem reagálok. Úgyis tudod, hogy megkaptam, hogy elolvastam, hogy válaszolnék, de nem tudok mit, nem tudok úgy ahogy te, és majd ha képes leszek írni, akkor majd elküldöm. Úgyis tudod, hogy a szívemig hatolsz. Úgyis tudod, hogy mennyire szorítalak. Mindig eltévedtünk együtt, akármerre is mentünk. Mindig eltévedek, akármerre is megyek.

X mínusz J, az mindig NL.

S kéred, egyre csak kérik, lopjak szivárványt; s kérik, kérdezek, nem felelnek, kérnek; honnan jöjjön a szivárvány, mégis merről; s nem felelnek, kérik, nem felelnek, kérnek. Felakasztom az itt maradt kabátodat a fogasra, miután elolvastam az újabb üzenetet. Szeretem az esemeseid. Szeretem azt, ahogyan nem félsz és mégis minden kis apróság megingat téged. Erős vagy, mégis gyönge.

Felvettem egy kazettára az egészet.

Hello te Kos, te ködös árny, Z-ben.