.Annyi mindent gondolok, s közben meg semmit sem. Azt mondják, hogy akkor találsz mindenben hirtelen százszázalékos jeleket, utalásokat, amikor a legjobban el vagy veszve. Nos, akkor én nagyon szerencsétlenül állhatok a körforgalom közepén. LendvaiLilla posztjai, képei instagramon, eddig is imádtam, de most ezek a ruhatár szortírozás és hasonlók olyan, mintha azt mutatná, ‘ideje a változásra, kislány!’. S az előbb belefutottam OraveczNóri legfrissebb posztjába; megosztó, ahogy bennem is, de ez ugyanaz a téma, ami mindig a fejünk felett lebeg: ‘Kinek adod, miért adod, hogyan adod, elveszik-e, vagy csak te tolod az orruk alá magad? Meddig kell és meddig muszáj adnod, és mikor tartasz ott, hogy ne, mert felesleges. Ugyan mennyi percet adtál annak, aki meg sem becsülte, vajon mennyit dobtak ki rögtön a gumicukrodból? Ugyan ki volt az, aki örült neki, aki eltette, és akár még a mai napig is kiállítva a polcán őrzi, netán a szívében?’ Én nagyon örültem neki még pár hete, hogy ott vagyok, hogy ott állok, hogy látszólag minden szuper, és ahogy kezdtem belemenni a sors döntésébe, hogy ismételten ez az út lesz a társam, minden összezavarodott. Nagy nehezen igent mondasz, s akkor jelennek meg tömegesen a nemek. Összezavarodott pillanatok, újdonsült emlékek, küzdések és sóhajok, választások. Keresnél, de már nem keresel, mert azt várod, hogy mások lépjenek előre, életükben először. Hogy ne csak szemtől-szembe mondják a szépeket, hanem tegyenek is érte, hogy teljesen elhidd. Kellenek a szavak melletti tettek, mindenki a tettből él, még akkor is, ha a szó elszáll, az írás pedig megmarad, ahogy egy nagyon bölcs szólás tartja. Lehet, nem is vitatom. Az írás megmarad s szeretettel elteszed a dobozodba, hét lakat alatt emlékbe, a szót pedig ízlelgeted magad előtt s örömittas érzés jár át amikor kimondják neked az addig látszólag kimondhatatlant. Ez a különbség. Valamit hallanod kell ahhoz, hogy elhidd. Valamit hallanod kell ahhoz, hogy ténylegesen újraépítsd, megerősítsétek a köztetek elterülő hidat. Valamit hallanod kell ahhoz, hogy valósággal belefeküdj a halványkék felhőbe. Valamit hallanod kell ahhoz, hogy bizonyossággal állíthasd, igen ez az, most ő is mindent megtett, most már én is jöhetek. Valamit hallanod kell, mert hiába az írás a maradandó, a hallás sokkal nagyobb löketet ad a folytatáshoz.
Könnyű annak, akinek még nincs semmi vesztenivalója, mert még az első életét éli. Igen, hiába a ‘You only live once’, az életedben különböző szakaszok, életek vannak, mint ahogy a macska is leeshet akármilyen magasról kilencszer, hogy valami szörnyű történjen vele. Velünk is így van. Nincs vesztenivalód, ezért mindent megteszel, mindent úgy csinálsz hogy tudod, te ezt megteheted és kész. Mindenki kockáztat, aztán jön egy hullám, amit nem bír el, aláesik, összezuhan, valahogyan feláll, s háromszor átgondolja utána hogyan és miképp éljen. Az összezuhanás után jövünk rá, hogy igenis van mit veszítenünk, hogy igenis nincs olyan hogy kontroll nélküli YOLO, ahogyan manapság rövidítik. Igen te csak egyszer élsz, ami azt jelenti, hogy gondold át a döntéseidet, tanulj a hibáidból, próbálj önmagad lenni és ne mindig más szereplő álarcát venni fel, próbálj őszinte lenni még a leglehetetlenebb helyzetekben is, vállald a felelősséget, és soha ne add fel az álmaidat. De nem azt jelenti, hogy kontroll nélkül feküdj részegen az utcán, hogy pár üveg vodka után még autóba ülj és vezess, hogy mindent kipróbálj mert te épp most tapasztalsz, nem azt jelenti a tényleges YOLO, hogy felelőtlenül belevesd magad az életbe.
Általában akkor fordulunk el az álmoktól, a vágyaktól, amikor a többi ember, akik nekünk a mindent jelentik, kinevetnek, kigúnyolnak minket, s egyáltalán nem állnak mellettünk, mivel ez szerintük hülyeség és nőjünk fel végre. Nekünk kéne felnőni, tényleg? Nekünk kéne felnőni azért, mert kiállunk olyasvalami iránt, ami az életünk, ami a jövőnk lesz? Aki ezt nem érti meg, semmit sem ért meg bennünk. Aki le akar söpörni minket, az jobb, ha saját magát söpri le az útról, tőlünk minél messzebbre. Elmesélheted neki az életedet, a terveidet, majd kicsattanhatsz az örömtől ha valami igazán sikerül vagy kezd sikerülni, de van aki csak hallgat, nézz, és le sem reagál, csak mondja a saját problémáját. Bár olyan is akad, aki grimaszol, kinevet, gúnyos megjegyzéseket tesz arra, amit te mondasz. Akármennyire azt hittük, hogy fontos az életünkben ez a személy, ezzel a viselkedésével derül ki, hogy nagyon nincs helye mellettünk, mert csak lehúz. Nincs szükségünk olyanra, aki mellett csökkenünk és nem növekszünk. S elhiszed mellette, hogy nem vagy jó, és ez a legrosszabb ami csak történhet, hányszor jártunk már így. Ő pedig igazából nem is figyel rád. Találkoztok, úgy viselkedik, mintha ő mennyivel felettébb állna, aztán elváltok, s már általa kezdődik is a hátad mögött kibeszélés. Szükséges ez? Az élet e nélkül az emberek nélkül is egy igazi harctér, minek tartsuk meg akkor még őket is? Mert fontosak, mert szeretjük őket annyira, hogy hiányoznak, ha nincsenek? Itt kell eldönteni, hogy mazochista módon olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik kicsit sem inspirálnak minket sőt, a problémákat, a rossz érzésünket növelik, vagy kilépünk ezekből a kapcsolatokból hogy olyan emberekkel vegyük körbe magunkat akikkel olyan környezetet kaphatunk amit igazán megérdemlünk? A mi döntésünk.
…a mi döntésünk akkor is, ha látszólag döntünk, elmegyünk a másik irányba, minden tökéletes, és akkor egyszer csak a sors ismét választás elé állít minket. Visszahozza a régi embereket, és velük együtt a régi érzelmeket is, a régi kérdőjelekkel. Miért? Miért nem elégedett meg azzal, amit akkor eldöntöttünk? Mert az élet körforgás. Újból és újból meg kell hoznunk néha ugyanazt, ami lehet néha változik, hiszen mi emberek is változunk; lehet, hogy ami miatt elfordultunk a másiktól, az legközelebb, pár év után eltűnik belőle, s olyan ember lesz, aki már örökre, igazán ki fog mellettünk tartani. S aki mellett örömmel tartunk ki ismételten. Ezért szokás azt mondani, hogy akinek kell, az úgyis visszatalál hozzánk, csak nem kell erőltetni. Tudom, ezt írja OraveczNóri is, hogy olyanokkal vedd körbe magad, akik inspirálnak, akik mellett önmagad tudsz maradni és olyan, aki tűzön-vízen át megtesz mindent azokért a dolgaiért, amit tiszta szívből szeretne. Ő is ezt mondja, én mégis a Kabbalának köszönhetem ezt az egészet már gyakorlatban pár hónapja olyan igazán; talán ő is ismeri, nem tudom az ő hátterét, s igazából csak az én hátteremről és magamból tudok írni. Mint ahogy mindenki. Azért írunk, hogy önmagunkat kiírjuk, olyan cenzúrátlanul őszintén, leplezetlenül, ahogyan csak bírjuk: nem mi akarjuk, az írás ilyen. Nem figyelünk, a billentyűzet dolgozik helyettünk, aztán elolvassák, visszajelzések, és mi csodálkozunk a legjobban, hogy néha milyen hatásokat érünk el a leírt szavakkal. Ez az igazi boldogság: meglepődsz és adsz.
Vannak emberek, akik visszakerülnek az életedbe, de csak az üldözési mánia, a rossz passzok jönnek vissza velük. Vannak emberek, akik azért jönnek vissza, mert éppen nincs más, vagy csak azért, hogy éreztessék velünk, mennyire jobbak. Butaság. Nincs olyan, hogy jobb, hogy szebb, hogy tehetségesebb. Elfordulhatsz a másiktól egy pillanat alatt úgy, hogy még magad sem tudod az okát. Hallgathatsz mondatokat, amiket állítólag az a harmadik személy mondott rólad, rólam, róla, de ha ezeket elhiszed egy olyannak aki épp elpletykálja neked a látszólagos ‘őszintét’, akkor meg is érdemled, hogy belekerülj egy olyan közegbe, ami nem való neked. Csak egyszer gondolj bele: a pletykálóra hallgatsz, a másikat lenézed, de honnan tudod, hogy a pletykáló nem fog rólad is beszélni a hátad mögött? Nála nincsenek kivételek, és nem azért, mert YOLO-t követ. Bár pletykálni csak arról tudnak, aki érdekes, aki az álmait követi és ezt ki is mutatja, aki feláll valahonnan és folytatja tovább az életét, aki elég életképes ahhoz hogy nem zuhan össze ha egyedül marad sőt. De azt hiszem, ez már egy másik témájú poszt…
Könnyű annak, akinek nincs vesztenivalója. Nekem már van, többmagammal együtt. Jeleket kapunk, amiket a lélekjelenlétünk dönt el, hogy abban az adott pillanatban, mennyire vesszük komolyan. Jeleket kapunk, hogy segítsen a helyes útra visszaterelni minket. Jeleket kapunk, hogy rájöjjünk az adott szakasz tanulságára, hogy rájöjjünk mi a jelenlegi hibánk és mi a jelenlegi jó lépésünk és mi a jelenlegi amit el kell engednünk. jeleket kapunk, hogy éljünk. Jeleket kapunk, hogy figyelmeztessen minket, ideje változni. Jeleket kapunk.
YOLO?
You opt leisurely off-hand
Egyszerűen dönts higgadtan;
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: